Gárdonyi Géza 153. születésnapjára emlékezünk

A népszerű író 1863. augusztus 3-án látta meg a napvilágot Gárdony-Agádpusztán Ziegler Géza néven. A legtöbben történelmi regényei alapján ismerik, hiszen már az általános iskolában kötelező olvasmány az Egri csillagok. A népszerű szerző születésnapja alkalmából Agárdon ezen a hétvégén két napos megemlékezéssel tisztelegnek.

GGEML__KH__ZFOTO1

 

Gárdonyi születésnapjáról szülőhelyén két napos programsorozattal emlékeznek meg. 2016. augusztus 5-én este a Velencei-tavi Galériában a Musica Hisorica együttes koncertjével elevenedik meg a középkori kultúra.

Másnap délelőtt, augusztus 6-án pedig rendkívüli tárlatvezetés és terepasztalos szemléltetés, valamint a rönkvárban fegyverkészítés és várcsaták várják az Egri csillagok világa iránt érdeklődőket. Kézműves foglalkozások és mesesarok is várja a látogatókat.

Gárdonyi sokféle írásos műfajban próbálta ki magát és alkotott maradandót. Pályafutását 1881-ben népiskolai tanítóként kezdte, majd 1885 után újságíróként dolgozott. 1890-től jelentek meg első prózai művei. 1894-ben jelent meg folytatásokban A lámpás című kisregénye, amely voltaképpen megalapozta írói pályafutását.

Azt kevesen tudják róla, hogy verseket és drámákat is írt, pedig költészete és drámaíró munkássága is jelentősnek mondható. Az igazi népszerűséget történelmi regényei (Egri csillagok, A láthatatlan ember, Isten rabjai) hozták el a számára. A női lelket romantikusabb beállítottságú írásaival szólította meg: a magyar lélektani regény műfajának egyik megteremtője volt.

Képek forrása:  Gárdony Város Önkormányzata, www.gardony.hu


Hasonló cikkek