Gazdag évad elé néz a Pannon Filharmonikusok együttese

Gustav Mahler első, a Titán nevet viselő szimfóniájával, Bogányi Tibor vezényletével kezdi meg az új évadot csütörtökön a pécsi Pannon Filharmonikusok zenekar (PFZ), amely csaknem nyolcvan pécsi nagyzenekari hangversenyt, számos fővárosi és külföldi fellépést tervez a 2018/2019-es szezonban.

Horváth Zsolt, a PFZ igazgatója kedden a Kodály Központban rendezett sajtótájékoztatón kiemelte: zenészeik 76 alkalommal játszanak a pécsi koncertteremben a Titanium elnevezésű idény keretében.

“Az évad rengeteg olyan művet tartalmaz, amelyek nélkül elképzelhetetlen a komolyzene: összegző- és egyben elágazási pontok, ugyanakkor nem elcsépelt és agyonhallgatott zeneművek”

– fogalmazott.

A PFZ vezető karmestereként immár nyolcadik évadát kezdő Bogányi Tibor a zenészek teljesítményét értékelve azt mondta: “az együttes kvalitásban is minden évben magára licitál“, a zenekart folyamatos fejlődés jellemzi.

Az évad kínálatára térve közölte: műsorra tűzik Anton Bruckner ötödik szimfóniáját, a nyitókoncerten Mahler első, a Titán elnevezésű szimfóniáját játsszák, a közönség Dvorák Új világ szimfóniájának “elementáris témáit”, valamint Franz Schubert “leggrandiózusabb zeneművét”, a nagy c-dúr szimfóniát is hallhatja a PFZ tolmácsolásában.

Az évadot Sztravinszkij Tűzmadár-szvitje zárja – tette hozzá.

A zenekart három alkalommal vezényli “az elementáris virtuóz”, Gilbert Varga, aki mellett Paolo Paroni és Howard Williams is dirigálja majd együttest – ismertette Bogányi Tibor.

Az MTI-hez eljuttatott tájékoztató szerint a PFZ idén is a világ vezető művészeivel játszik, köztük számos hegedű- és zongoraművésszel, illetve Pálfalvi Tamás fiatal trombitavirtuózzal, Kiss József oboaprofesszorral és a Puccini-esten olasz operacsillagokkal is találkozhat a közönség. Fellép többek között Banda Ádám, Giovanni Guzzo, Bogányi Gergely és Balog József – írták.

Horváth Zsolt tájékoztatása szerint a PFZ továbbviszi jól ismert bérletsorozatait, a köztük a Kodály-, és Breitner-sorozatot. Az elsősorban a régió lakosainak szóló Pannonicum-bérlet valódi kuriózumként klubestekkel egészül ki, a budapesti bérletsorozat öt koncertet tartalmaz – tette hozzá.

A bérlet- és jegyeladások elérik, néhány sorozat esetében meg is haladják a tavalyi szintet – hangsúlyozta a PFZ igazgatója, aki szerint folyamatosan bővül az együttes hallgatóságának köre.

A sajtóanyag szerint a PFZ Classical Chill Out című új kezdeményezése a városban élő külföldi egyetemistákat szólítja meg, akik kötetlenebb formában, angol nyelvű beavató segítségével ismerkedhetnek meg a szimfonikus zenével. Sikerrel hódította meg a kamaszokat a tavaly indult #NoBabel sorozat, amelynek idei témája a tánc világa. Utózönge címmel új beavató programot hirdet a zenekar felnőtteknek, kezdőknek és újrakezdőknek egyaránt – sorolták.

Horváth Zsolt beszámolt arról is, hogy a PFZ januárban két újévi koncertet ad, a másodikat a baranyai megyeszékhely könnyűzenei kínálatát felvonultató Made in Pécs Fesztivállal együttműködve.

A jubileumokra térve jelezte: március elején Eötvös Péter 75. születésnapja alkalmából ad közös koncertet Pannon Filharmonikusokkal a Kodály Központban és a Müpában. Februárban pedig a legendás pécsi zeneszerző, Vidovszky László 75. születésnapját ünnepli a közönség – fűzte hozzá.


Hasonló cikkek