Gázválság fenyegeti Európát?

Ukrán-magyar konfliktus

Napról-napra aggasztóbb hírek érkeznek Európa gázellátásával kapcsolatban, a felfelé szárnyaló gázárak, az energiapolitikát egyre súlyosabban befolyásoló geostratégiai lépések és a hideg telet jósló meteorológusok pánikhangulatot teremtettek Ukrajnától Nagy-Britanniáig szinte minden országban az öreg kontinensen. A lakossági fogyasztás garantálásán túl komoly a bizonytalanság számos iparágban, lesz-e vajon elegendő gáz a termelés zökkenőmentes folytatásához, különösen a téli hónapokban? – Erbst Adrienn geopolitikai jegyzete

Mindezzel párhuzamosan Magyarország 15 éves, hosszútávú gázszerződést kötött az orosz cégóriással, melynek értelmében a Gazprom a piaci árnál jóval kedvezőbb áron garantálja az ország gázellátását hozzávetőlegesen 2036-ig. Az oroszok nem egységes tarifával kötik a hosszútávú szerződéseket, így például legközelebbi partnerük, Fehéroroszország 127 amerikai dollárt fizet 1000 köbméter gázért. Ausztria, Magyarország, vagy éppen Németország hosszútávú gázszerződéseikkel 200 és 300 dollár közötti összeget fizethet nagyjából ugyanezért a mennyiségért orosz források szerint, míg a szabad piacon mára soha nem látott magasságokba szökött a földgáz ára, jelenleg 1000 dollár fölött borzolja a kedélyeket Európában. Érdekesség, hogy Kína, akinek mára Moszkva – Türkmenisztán után – a legnagyobb gázexportőre 171 dolláros kedvezményes áron kapja az orosz gázt.

Figyelembe kell vennünk, hogy a világjárvány miatt 2020-ban erősen lezuhant a földgáz ára – leginkább a csökkenő ipari termelés miatt – ám akkor is szembetűnőt ugrott ez év eleje óta a szabadpiaci ára, 250%-os emelkedésről beszélhetünk január óta, s ebből 30%-ot az elmúlt hetekben regisztráltak. Az újra induló nemzetközi és hazai gazdaságok miatt a kereslet nagyot nőtt, Moszkva azonban még sem növeli jelentősen az Európába szállított gáz mennyiségét, mindez bizonytalan légkört teremt, különösen a tározók feltöltése ütközhet akadályokba. Az oroszok feltételezhető, hogy a visszatartással akarják arra ösztönözni legnagyobb gázimportőrüket, az európai kontinenst, hogy a közelmúltban befejezett német-orosz Északi-Áramlat-2 földgáz-vezetéket üzembe helyezzék. A projektet számos vita kíséri a kezdetektől, elsősorban az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország ellenzi a nagypolitika területén, számukra nyilvánvalóan nem előnyös a Berlin-Moszkva együttműködés tovább mélyülése, sem pedig a német gazdaság és ezáltal az európai politikára gyakorolt német befolyás növekedése.

Az USA több ízben szankcionálta a projektet, ám végül hátrébb lépett, s a színfalak mögött valószínűleg megegyezett a német kormánnyal. Azonban az is elképzelhető, hogy csak kivárta a német választások eredményét, hiszen a baloldal győzelmével a projekt ismét veszélybe kerülhet, annak ellenére, hogy a német gazdaság fejlődése számára elengedhetetlen a garantált mennyiségű és kedvező árú orosz földgáz. Trump, majd Biden is folytatta a Balti-tenger alatt futó hatalmas kapacitású vezeték szankcionálását, érthető módon számukra sokkal kedvezőbb lenne, ha a németek inkább LNG terminálokat építenének az amerikai cseppfolyósított gáz fogadására. Washington az építkezések kezdete óta arra is figyelmeztette európai partnereit, hogy az Északi Áramlat-2 növelheti az orosz befolyást Európában, illetve az energiaellátás terén egyoldalú függést eredményez.

Mindez igaz is lehetne, azonban Moszkva ugyanúgy függ európai partnerei gázvásárlási kedvétől, hiszen az orosz költségvetés javát teszi ki az energiahordozókkal történő kereskedelem. Ráadásul érdemes megnézni a kínai-orosz gázüzlet megbízhatatlanságát is, előfordult, hogy Peking nem vásárolt annyit, amennyit szerződésben ígért, ezért a nagykapacitású kínai-orosz gázvezetékek, mint a Szibéria Ereje még tavaly is alul működött. Tény, hogy mostanra fokozódott a két ország közti gázkereskedelem.

Hasonlóképpen nem rajongnak az Északi-Áramlat-2 megépüléséért, s kifejezetten ellenzik üzembe helyezését az olyan nem túl oroszbarát politikát folytató európai országok, mint Lengyelország, Ukrajna és a három balti állam. Kijev és Varsó esetében azonban meglehetősen árnyalt a kép, hiszen eddig ő rajtuk keresztül áramlott a legnagyobb mennyiségű orosz gáz Európába, aminek köszönhetően hatalmas tranzitdíjakat kaszáltak. Lengyelország nemzeti stratégiájának része az orosz energiahordozóktól való függetlenedés, s helyette inkább az amerikai LNG gáz befogadásához szükséges infrastruktúra kiépítésén dolgoznak. Céljuk az orosz energetikai piactól való teljes függetlenség, s ebben úgy néz ki az amerikaiak partnereik.

Ukrajna esete ennél sokkalta rosszabb, politikai élete mondhatni 91-es függetlenedése óta nem stabil, magas korrupció és oligarcha befolyás jellemzi az ukrán döntéshozó mechanizmusokat. A 2013-ban kezdődött Majdan tüntetésekkel kormányra kerülő erők a Nyugat mellett kötelezték el magukat, bízva a szebb jövőben. A kérdés komplexitását látjuk, mindazonáltal elmondható, hogy Kijevnek választania kellett az orosz és az amerikai-EU szövetség közt, s ő utóbbi mellett tette le a voksát. Ennek azonban ára lett: polgárháború, gazdasági mélyzuhanás, területvesztés (Krím és a Donbasz részben), s a napokban is előtérbe került orosz gázügyletektől való elesés. Természetesen a hatalmas áldozatok is vállalhatók, ha az megtérül, kompenzációra talál, összességében egy új, előnyösebb helyzet alakul ki. Azonban Ukrajna esetében ez elmaradt, vagy legalábbis nyolc éve késik; sem EU, sem NATO csatlakozás nincs napirenden a valóságban, komoly szövetségesekkel nem rendelkezik, ráadásul a fejük fölött dőlnek el a fontosabb kérdések a moszkvai és a washingtoni/brüsszeli vezetés között.

Kijev ma a kellemetlen ismerős kategóriájába esett nyugaton, keleten pedig ő a tékozló fiú, mindenki igényt tart rá, de valahogy mégsem kell senkinek. Ügyek mentén rendelkezik szövetségesekkel, leginkább a ruszofóbia ad közös platformot a lengyelekkel, Moldáviával, vagy a Baltikummal, azonban ugyanezen országokkal számos kérdésben nem értenek egyet, ráadásul sötét történelmi sérelmek is tovább nehezítik együttműködéseiket. Talán kimondhatjuk; ma nem jó ukránnak lenni. Az ország területén háború zajlik, az ország lakossága máig erősen megosztott a keleti és nyugati területeken.

Részben várható volt, hogy a Nyugat melletti elköteleződés és az oroszokkal a teljes kapcsolat megszakítása miatt, Ukrajna két szék között találta magát a földön. S a székek egyre távolodnak, nincs mibe kapaszkodni a felálláshoz, hiszen az oroszok elvették, ami kellett; a Krím az övék, az ország megosztottsága fenntart egy számukra kedvező status quot, mely nem teszi lehetővé a NATO, vagy EU integrációt, egyszóval megmaradt pufferzónának. A lényeges stratégiai jelentőséget és komoly tranzitdíjakat adó gázvezetéket sikerült 2013 óta – viszonylag rövid idő alatt – helyettesíteni a déli Török Áramlattal és az Északi Áramlat-I-II vezetékekkel. Ráadásul hosszútávon még az is előfordulhat, hogy a tovább romló gazdasági helyzet miatt, továbbá az elmaradó EU és NATO csatlakozás okán a nyugatbarát politikai erőkben csalódott lakosság előbb-utóbb kitermel újra egy oroszbarát politikai elitet. S mindezt csak segíti az ukrán kormány kisebbségeket üldöző politikája, a korrupció, a politikai botrányok és a folytonosan cserélődő felsővezetés.

Az ország lakosságának nagy része tartozik valamely kisebbséghez, a hivatalos adatok megkérdőjelezhetően lekicsinyítik ezt a számot 24%-ra – ez sem kevés persze. (Nem lehet egzakt módon megkülönböztetni az ukrajnai ukránokat és a legjelentősebb kisebbséget adó oroszokat, jellemzően az ország keleti fele orosz nyelvet beszélő, míg a nyugati ukránul beszélőkből áll, de például Kárpátalja sajátos történelmi múltja miatt szintén inkább orosz nyelvű volt.) Az oroszon kívül meghatározó magyar, román,lengyel és bolgár kisebbség is él az országban, általában egy-egy területre törmörülve. Az elsősorban oroszok miatt bevezetett, kisebbségeket korlátozó törvények – mint az oktatási törvény – nem csak az oroszoknak nehezíti az életét, hanem a többi nemzetiségnek is, így a magyaroknak is. Az a magyarázat, hogy minderre azért van szükség, hogy csírájában fojtsanak el minden, jövőben lehetséges szeparatista elképzelést nem túl európai, hiszen emberek közt különbséget tenni az etnikai hovatartozásukat alapul véve, nem lehet nyílt politikája egy leendő EU tagállamnak.

A jelenlegi magyar-orosz gázszerződés körül kialakult ukrán felháborodás az elmúlt nyolc év politikáját vizsgálva meglehetősen aszimmetrikus reakció. Elvárhatatlan az oroszok és a magyarok részéről, hogy rosszabb és bizonytalanabb feltételekkel azt az Ukrajnát támogassák inkább, aki elfogadhatatlan kisebbségi politikájával és 2013-as irányváltásával hozott egy döntést. Ha nem is vesszük figyelembe a praktikus okait Ukrajna kikerülésének, akkor azt is láthatjuk, hogy az orosz-ukrán szembenállás, az ukránok gázcsapolásai és bizonytalan fizetési magatartásuk nem éppen motiváló az orosz kormány számára az üzletkötéshez. Moszkva talán ki akarja véreztetni az ukránokat, hogy rájöjjenek, hogy mennyire is szükségük van rá, s ha a Nyugat nem segít Kijevnek, előbb-utóbb ez a felismerés meg fog születni az ukrán társadalomban. Azt azonban látni kell, hogy Oroszország ráér ebben a kérdésben, hiszen az idő mindenképpen neki játszik, így a Nyugatnál pattog jelenleg a labda, ha záros határidőn belül nem mutat valami meggyőzőt, ami mellette szól, el fogja veszíteni az Euromajdanon elért eredményeket Moszkva javára.

A magyarországi gázellátásban először nem Ukrajnán keresztül fog érkezni az orosz gáz, hanem az új szerződés alapján 3,5 milliárd köbméter Szerbián keresztül a Török Áramlat vezetéken, további 1 milliárd pedig Ausztrián, azaz az Északi Áramlat-1 vezetéken, illetve majd ha már lehetséges az Északi Áramlat-2 vezetéken keresztül. Az ukrán fél szerint a szerződés politikailag és gazdaságilag sem indokolt, ráadásul a magyar kormány ezzel sérülést okozott a magyar-ukrán kapcsolatokban. Mindez a nyelvtörvény tükrében meglehetősen furcsának tűnő vád. Kijev kezében azonban nem sok fegyver maradt sem Oroszország, sem Magyarország irányába, egyedül abban bízhat, hogy az Európai Bizottság intézkedéseket hoz a megállapodás ellen.

Az Európai Bizottság az ukrán panaszokat meghallgatva vizsgálni kezdte a Gazprom és MVM közt létrejött szerződést, s némi hatást elképzelhető, hogy tud is gyakorolni arra. Az EU jogszabályai szerint minden új és módosított hosszú távú gázszerződést, amelynek éves mennyisége meghaladja az éves fogyasztás 28%-át (éppen ennyi az új szerződés), az adott ország illetékes nemzeti hatóságának tudomására kell hozni. Ezen hatóságnak véleményeznie kell a szerződésnek az energiaellátás biztonságára gyakorolt hatását. Ezen kívül még az olyanokra is figyelni kell a szerződések megkötésekor, hogy összhangban állnak-e az Európai Unió éghajlat-politikai törekvéseivel és azzal a kötelezettségvállalással, hogy 2030-ra 55%-kal csökkentik az üvegházhatású gázok kibocsátását.

Oroszország egyértelműen azt várja a jelenlegi áremelkedés okozta válságtól, hogy Magyarországhoz hasonlóan sok másik európai ország is fokozatosan visszatérjen a hosszútávú szerződések gyakorlatához. Elsősorban Ausztriát és Olaszországot szeretné a „jó példával” bátorítani. Azt látni kell, hogy az elmúlt években egyre inkább tért át a gázvásárlás gyakorlata a szabad piacra, s háttérbe kerültek a magyar-oroszhoz hasonló szerződések. A hosszútávú szerződések nyilvánvaló, hogy kevesebb mozgásteret hagynak egy országnak, s nagyobb függést tudnak kialakítani a szállítótól, azonban azok az államok, akik nem rendelkeznek saját kitermelésre váró energiahordozókkal, mindenképp másik országtól kell vásároljanak. Ráadásul jóval olcsóbb és biztonságosabb gázellátással járnak az évekre előre rögzített megállapodások. Talán a függőséget az exportőrök és az energiaforrások diverzifikálásával lehet elsősorban csökkenteni, ám ez nem zárja ki az orosz szerződést, ahogy az amerikai cseppfolyósított gázét sem, mely a horvátországi LNG terminálokba érkezik.

Moszkvát 2024-ig köti tranzitdíj fizetési kötelesség Ukrajnának, utána azonban ez akár teljesen megszűnhet, ezt nézve érthető az ukránok feszültsége, hiszen az orosz gáz leállásával elesnek a ttranzitdíjaktól, illetve vehetik majd máshonnan a földgázt, vagy az amerikaiaktól és katariaktól a jóval drágább LNG gázt. Technikailag is át kell alakítaniuk a vezetékrendszereiket a tranzit leállásával a csökkenő nyomás miatt, ami rendkívül költséges, főleg egy válságban tengődő országnak. Ukrajna folyamatosan veszít tranzitbevételeiből, míg 2018-2019-ben 90 milliárd köbméter áramlott át a területén, addig 2021-ben eddig legfeljebb 45 milliárd köbméter. A Török Áramlat megépülésével megszakadt az orosz gázszállítás Ukrajnán keresztül Bulgáriába, Görögországba, Romániába és Szerbiába, ráadásul október 1-jétől Magyarország is főként a török és a balkáni vezetékek felől kapja a gázt.

Az Európai Unió és Oroszország viszonyában is az ukránhoz hasonló folyamat történik, az elszállt gázárak és a kialakult hiányállapot rámutatott az orosz gáztól való függőség problematikájára, hiszen az oroszok – ameddig költségvetésük bírja – vissza is tarthatják energiahordozóikat az európai piacokról, komoly krízist okozva. Ez természetesen nem vonatkozik azokra, akik hosszútávú szerződéseket írnak velük alá, ott stabilan tartják a megállapodásba foglaltakat. Európa pedig látványosan hezitál, hiszen míg öt-nyolc éve gondolkodás nélkül hozott meg számára rendkívül kedvezőtlen döntéseket az USA szövetségesi elvárásai miatt – lásd az orosz-EU kereskedelmet erősen korlátozó szankciókat – mára nem biztos, hogy a Washington-Moszkva szembenállás kottája alapján szeretne játszani. Tehát a tét most az Északi Áramlat-2 európai jóváhagyása és a magyar-orosz gázszerződés elfogadása az ukránok „cserbenhagyásával”. Erről kell Brüsszelnek mihamarabb döntenie.

Az energiaellátás, és ezen belül a földgáz-ellátás diverzifikálásának szükségessége az európai országok közt nem újkeletű téma. A biztonságos energiaellátás miatt elengedhetetlen az újabb vezetékek építése, s újabb szerződések kötése maga az Európai Unó ajánlása alapján is. Az, hogy Európába már nem csak a negyven éve megépített ukrán, vagy lengyel vezetékeken keresztül érkezik gáz, hanem újabb, modernebb, környezetkímélőbb és olykor rövidebb északi és déli vezetékeken is mindenképpen a zökkenőmentesebb energiaellátást biztosítja.

Láthatjuk, hogy milyen érzékeny Európa az energiaellátásában bekövetkező változásokra, s Nagy-Britanniától Franciaországig, Európa szinte teljes egésze komoly válságot él meg a felszökött gázárak és alacsony kínálat jelensége miatt. Gyárak, iparágak álltak le, s a lakossági ellátás biztonsága miatt is aggódnak a politikusok. A kialakult helyzet bőven tartalmaz politikai és nem politikai okokat; a hagyományos európai gázexportőrnek számító oroszok és norvégok is beszámoltak átmeneti ellátási zavarokról, technikai problémákról, időjárási viszontagságok miatt az amerikai LNG gázszállítás is akadozik, ráadásul az Északi Áramlat-2 körüli viták is jelentősen rontanak a helyzeten. Összességében, a jelenlegi gázválságot nézve azért úgy tűnik, Oroszország szivatós röpdolgozattal állt elő európai partnereinek, melyben az egyetlen helyes válasz Moszkva elképzelése szerint az Északi Áramlat-2 földgáz vezeték beüzemelése lehet. A következő hónapokban döntés fog születni, meglátjuk hogy hat majd a gázárakra.


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek