2013 után másodszor is világ-bajnoki címet szerzett Hencz Róbert a motorcsónakok F500-as kategóriájában. Ennyi a száraz tény, amely mögött azonban izgalmas sztorik és nem kis pénzek vannak. A 40 éves párkányi pilóta szívesen mesélt a kulisszatitkokról (is).
A koronavírus-járvány miatt az F500-as motorcsónakosok vb-szezonja is kaotikus volt, folyamatosan halasztgatták a versenyeket. Végül az a döntés született, hogy a klasszikus nagydíjsorozat helyett Csehországban, egyetlen hétvége alatt lebonyolított 4 futamból fog állni a világbajnokság. „Szombaton azonban a nagy szél miatt törölték a műsort, így vasárnapra kellett besűríteni a szabadedzést, a kvalifikációt és 4 futamot is. Ez elég időigényes, ráadásul a szervezés is csúszott, ebből volt a baj” – magyarázta saját csónakházában Hencz Róbert, aki szlovák válogatottként szerepel a sorozatban.
Az első 3 futamból egyet megnyert, kétszer második volt, így a negyedikre éllovasként állhatott ki, egyedül már csak észt riválisa előzhette meg összetettben. „A rajt után pont szembefordultunk a nappal, ami már annyira lent volt, hogy alig lehetett látni valamit a csónakból. Én láttam, hol van a forduló, de a bolgár srác nem, hamarabb elcsavarta a kormányt. Éreztem egy ütést, aztán csináltam egy dupla szaltót. A sisakom is összetörött, féltek is, hogy nem fog-e bedagadni az agyam. Mivel félbeharaptam a nyelvem, ömlött a számból a vér, és nem tudták, nincs-e belső vérzésem. Bíztam benne, hogy csak meghúzódott a gerincem, de azért sejtettem, hogy komolyabb a baj. Két csigolyám eltörött, de szerencsére nem fúródtak bele a gerincvelőbe. Mert ha igen, akkor most nem beszélgetünk.” – mondta versenygépe mellett Robi.
Sem gesztusaiban, sem arcán nem látszott, mekkora balesetet is úszott meg viszonylag jól. Lelkesen mesélte a történteket, még poénokat is megengedett magának. A futamot természetesen leállították, de az ilyenkor szokásos újraindításra már nem került sor. Azaz Hencz Róbert világbajnok lett, amit a brünni kórházban tudott meg, még a műtétje előtt.
Hencz Robi 10 éve versenyez a királykategóriában, s nyert már Eb-t is, de talán még sokatmondóbb a tény, hogy szinte nincs olyan verseny, ahol ne állt volna dobogóra, 21 érme van világversenyekről. „30% a pilóta, 30% a technika, 30% a szerencse és 10% az, ami aktuálisan történik egy-egy pályán. A balesetek 90%-a a pilóták mulasztása miatt következik be.”
10 év alatt öten voltak világbajnokok (Hencz Róbert, Marián Jung, Havas Attila, Giuseppe Rossi, Tizziano Trombetta). Hétvégenként kb. 50 kört teljesítenek.
A motorcsónakoknál ugyanúgy megvan a különbség a gyári istállók és a többiek között: előbbiek anyagi lehetőségei szinte korlátlanok, minden egyes alkatrészt többször lecserélhetnek egy-egy hétvégén, míg Henczék támogatása szlovák válogatottként jóval kisebb. Bár a korábbi évekhez képest – amikor szinte nem is kaptak semmit a hazai szövetségtől, ezért hosszú ideig magyar vagy olasz színekben versenyeztek – már rendesen működik a rendszer: a szövetség elnöke egy szintén aktív versenyző, Marián Jung. „Mindketten ott vagyunk a top háromban a világon, azaz megvan a dupla dinamit.” – mondja Hencz. A „nagyok” minden egyes újabb körözésre több tízezer eurót költhetnek új alkatrészek formájában. “Mi ki tudunk menni a egy-egy helyszínre a verseny előtt néhány nappal, hogy legyen mód megnézni a környéket. A gyári csapatoknál viszont minden sokkal kötöttebb, ott 8 órán keresztül akár – képletesen szólva – a sarokban kell állni, ha azt mondja a főnök.”
A csónak egyes részei, egységei akár 40 ezer euróba is kerülhetnek, de a költségvetés inkább attól függ, mit és hányszor lehet vagy kell cserélni egy idényben. „Szemléltetésképp: csak az olaj kb. 70 euró. Az üzemanyagfogyasztás 300 liter 100 km-en… Ehhez hozzá kell venni az alkatrészek cseréjét, például az 1800 euróba kerülő váltóból egy hétvége alatt kettőt elhasználunk, de vannak jóval nagyobb tételek is. Ott van még a csapattagok bére, a szállásköltségek… A nemzetközi szövetség az utazással kapcsolatos kiadásokat állja, illetve a helyezések függvényében kapunk pénzdíjat” – ecsetelte Hencz, aki a családi cég bevételeiből és némi szponzori segítséggel teremti elő a szükséges összegeket. „A kanyartechnikám nagyon agresszív, sokat tudok nyerni rajtuk. Csak be kell vállalni, és közben nagyon sok mindent csinálni, de én bevállalós vagyok. Sok sárga lapot kaptam már, hoztam már veszélyes helyzetekbe nem egy pilótát. De két-három év alatt nagy respektet vívtam ki magamnak. Ha a bója előtt valakire ráhajtok, akkor az tudja, hogy be fogok fordulni előtte, és nem fogom elvenni a gázt.”
„Óriási előnyünk a Duna, mert minden versenyzőnek gondot okoz, hogy nincs hol gyakorolnia. Így több riválisom is Párkányba jár edzeni, én pedig eldönthetem, kit engedek vízre szállni” – mosolyog Robi.
A folytatás egyelőre kérdőjelekkel teli, az orvosok szerint kb. fél évig fog tartani a felépülés, a rehabilitáció. „Ha újabb balesetem lenne, akkor az orvosok szerint megint eltörne a csigolyám, mert az izomzat már nem lesz olyan erős, hogy ezt kibírja, és onnan nincs visszaút. De nehezebb lesz lelkileg túltenni magam a történteken.”
Hencz Robi szinte beleszületett a közegbe, édesapja is versenyzett a „papucsokban”, a legkisebb kategóriában. Ő maga 15 évesen kezdett, elég gyorsan haladva a szamárlétrán. „Elrajtoltunk és azt vettem észre, hogy nem látok senkit. Gondoltam, másfelé mehettek (nevet). Két második és két első hellyel zártam életem első királykategóriás versenyét.”
Forrás: ujszo.com
