Gimnáziumi látogatás – Internetes zaklatás

Az internetes zaklatásról és az áldozattá válás elkerülésének lehetőségeiről hallhattak előadást a nyíregyházi diákok bűnmegelőzési szakemberektől.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztály munkatársai ismét segítettek Gordon mackón a nyíregyházi Arany János Gimnázium tanulói segítségével. A látogatás alkalmával a szakemberek az internetes zaklatás elkerülését célzó játékon kívül felhívták a gyerekek figyelmét a bűncselekmények áldozatainak világnapjára is. Előadásuk alkalmával arra sarkalták a felnövekvő ifjúságot, hogy környezetük, társaik felé kellő érzékenységgel forduljanak, járjanak nyitott szemmel, s ha úgy ítélik meg, hogy valaki nehéz helyzetbe kerül, bátorítsák, kérjenek felnőtt segítséget, vagy hívják a segítő szervezetek munkatársait.

Rendkívül fontos a tudatos internet-használat! Lényeges, hogy betartsuk és betartassuk a biztonságos internetezés szabályait, ehhez fogadják meg hasznos tanácsainkat:
– Számos olyan program van, amely védelmet biztosít, és biztonságossá teszi a böngészést, erről az internet- szolgáltatók nyújtanak bővebb információt.
– Tanácsoljuk a szülőknek, határozzák meg, hogy a gyermekek milyen oldalakat látogathatnak, illetve, hogy mennyi időt tölthetnek a világhálón!
– Ismeretlen feladótól, gyanús tartalmú e-mailekben érkező csatolmányokat nem szabad megnyitni!
– Senkinek ne adja ki az interneten személyes adatait! (pl. jelszó, banki adatok stb…)
– Hordozható adattároló eszközökön (pl. pendrive) található fájlokat csak vírusellenőrzés után nyissák meg!
– Ne legyen indokolatlanul csatlakoztatva a hordozható adattároló eszköz a számítógéphez!


Hasonló cikkek