Gina Haspel szerint többé nem lesznek kínzások a kihallgatások során

A Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatói posztjára jelölt Gina Haspel szerdán kezdődött szenátusi bizottsági meghallgatásán azt ígérte, hogy a CIA többé nem folyamodik kínzásokhoz a kihallgatások során. 

” A CIA az én vezetésem alatt nem újítja fel a kihallgatások és a fogva tartás korábbi programját”

– ígérte a szenátoroknak Haspel, utalva arra a sajátos programra, amelyet a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után az akkori amerikai kormányzat foganatosított, s amelynek keretében külföldi titkos börtönökben tartották fogva és kínzást alkalmazva hallgatták ki a terrorizmussal gyanúsítottakat.

Haspel részt vett ebben a programban és 2002-ben egy Thaiföldön létrehozott titkos börtönt irányított, bár a mostani meghallgatáson leszögezte, hogy a program  létrehozásában és részletei kidolgozásában nem vett részt.

 “Nem engedném meg, hogy a CIA olyan gyakorlatot kövessen, amely ugyan jogszerű lehet, de megítélésem szerint erkölcstelen” – válaszolta Haspel az egyik szenátor azon kérdésére, hogy vajon feltétel nélkül mindenben engedelmeskedne-e az elnöknek, ha ilyen irányú utasítást adna.

Gina Haspel, aki jelenleg a CIA igazgató-helyettese, emlékeztetett rá, hogy a 2001. szeptember 11-i terrormerényletek után bevezetett módszereket azóta betiltották, s az egész program meg is szűnt.
Richard Burr szenátor, a hírszerzési bizottság vezetője a meghallgatáson leszögezte: az egykori kihallgatási módszerekkel kapcsolatos aggályokat az előző kormány eloszlatta a kihallgatási program megszüntetésével, így most nem erről és Haspel egykori szerepéről kell dönteniük a szenátoroknak.

“Minden kétséget kizáróan Ön a legalkalmasabb személy, akit az elnök kiválaszthatott a CIA élére”” – fogalmazott Haspelhez intézve szavait Burr.

Haspel alkalmasságát a bizottság vezető demokrata párti politikusa, Mark Warner is elismerte, de — mint mondta – aggodalomra csupán az ad okot, hogy vajon elfogadja-e majd Donald Trump utasításait.

Haspel ismételten erkölcsi megfontolásaira hivatkozott, s hozzátette: a CIA munkáját a kongresszus felügyeli. Egy másik szenátor, a kaliforniai demokrata párti Kamala Harris kérdésére válaszolva hozzátette: vezetése alatt a CIA minden korábbinál szigorúbb erkölcsi elvek mentén dolgozik majd.

A 61 éves Gina Haspel 33 éve dolgozik a CIA-nél, s mint a meghallgatáson is elmondta, több fedett akcióban vett részt szerte a világban. Jelenleg a hírszerző ügynökség igazgató-helyettese.