Globalizáció újratöltve-Világszintű adóreform

Globalizáció újratöltve: Világszintű adóreformot hozott Biden

Nagyszabású és hosszútávon rendkívül jelentős döntés megszületésének lehettünk tanúi a napokban. A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közlése alapján 130 ország – beleértve a G20 államokat is – írt alá hangzatos egyezményt a globális adóreform megalkotásáról. Az új világszintű adózási rendszer jelentős változásokat von maga után a nemzetközi adózási szabályokban, melyeket elméletileg 2023-ig kell végrehajtani. Az országoknak új, egységes törvényeket kell hozniuk, új adózási rendszert kell elfogadniuk és hatályon kívül kell helyezniük az olyan törvényeket, amelyek ütköznek az új szabályokkal.

A magas egyetértés ellenére volt néhány állam, amely nem volt hajlandó aláírni az egyezményt, annak lehetséges negatív hatásai miatt – idetartozik Magyarország mellett Írország, Észtország, Kenya, Nigéria, Barbados, Saint Vincent és a Grenadine szigetek, Peru és Sri Lanka. Ezen országok szerint az új szabályozás megfosztja őket a külföldi befektetések vonzásának lehetőségétől.

A kérdés erősen megosztja a szakértőket és politikusokat is, leginkább megvalósíthatósága és nemzetállami következményei vetnek fel bizalmatlanságra okot adó kérdéseket.

Az egyelőre csak elméleti síkon elfogadott ötletcsomag két összetevőből áll, az első a 20 milliárd euró feletti bevételekkel és 10% feletti haszonkulccsal rendelkező vállalatokra vonatkozna. Az első pillér – a szervezet magyarázata alapján – biztosítja a nyereség és az adójogok igazságosabb elosztását az országok között, s a legnagyobb multinacionális vállalatokra – beleértve a digitális vállalatokat is – vonatkozna. Ezen kívül átcsoportosítana néhány, gigacéget érintő adóztatási jogot a saját országukból azokra a piacokra, ahol üzleti tevékenységet folytatnak és profitot termelnek, függetlenül attól, hogy az ottani vállalkozások fizikai jelenléttel bírnak-e.

A második pillér célja a vállalati jövedelemadóval kapcsolatos adóverseny szabályozása a globális minimális társasági adó mértékének megszabásával. A 15%-os minimumadót azokra a vállalatokra kell alkalmazni, amelyek bevétele meghaladja a 750 millió eurót. Az OECD szerint a döntés értelmében a nagy multinacionális vállalatoknak mindenhol meg kell majd fizessék az adók méltányos részét, vagyis a gigacégek rá lesznek kényszerítve arra, hogy ott fizessenek adót, ahol ténylegesen működnek és ahol a profitot megtermelik. A globális cégek 15%-os minimumadóztatásával csökkenne az adóelkerülés lehetősége is. Az OECD becslése szerint a kormányok évente 100-240 milliárd dollárt veszítenek az ilyen típusú adóelkerülések miatt. A szervezet szerint az újítással hozzájárulnak a jogbiztonság és a nemzetközi adórendszer stabilitásának megerősítéséhez, s ugyan az elhangzottak rendkívül optimista ígéreteket tartalmaznak, mégsem jelent egyértelműen csak pozitív jövőképet mindenkinek az új kezdeményezés.

A koncepció alapvetően jónak és igazságosnak hangzik, hiszen kétségkívül egy nagyvállalat számára az egyik legfontosabb tényező, mielőtt új befektetésekre vállalkozna, hogy szemügyre vegye az adott ország adózási szabványait, illetve felmérje a számára legkedvezőbb lehetőségeket, engedményeket ezen a téren. Az OECD és a világ vezető gazdaságai szerint mindez nem igazságos, de vajon tényleg ez a felismerés motiválta őket az adócsomag megalkotására? Ezzel összefüggésben nem szabad elfelejteni, hogy a gigantikus méretű – elsősorban digitális – nagyvállalatok tevékenységükkel már elkezdték kihúzni a gyufát a világ több országában is, aminek köszönhetően az elmúlt egy évben több, egymástól független és eltérő nemzetállami szabályozási folyamat indult meg – beleértve adóügyi és más jogi szabályozásokat – számos országban Ázsiától Európáig, Dél-Amerikától Afrikáig. Több ország kezdte saját, önálló törvényi eszközeivel korlátozni őket, mivel ezen hightech cégek egyre intenzívebb befolyással vannak az államok belpolitikájára, gazdaságára, illetve a társadalomban fellelhető folyamatokra.

Az amerikai elnökválasztás óta tapasztalt, elfogult politikai szándékról tanúskodó közösségi médiák, sajtóorgánumok és más nagy internetes cégek viselkedése ellen, még az Európai Unió vezető elitje is – élén Ursula von der Lyennel – felemelte a hangját. Sok politikai vezető hívta fel a figyelmet a hightech vállalatok túlontúl szabályozatlan és önkényes működésére. A Davosi Világgazdasági Fórum egyik meghatározó témája volt a kérdés, s több aggály is megfogalmazódott a megfékezésük és globális szabályozásuk hiánya miatti problémákkal kapcsolatban. Mára komoly gonddá vált, hogy az olyan nagy cégek, mint a Facebook, vagy a Google hatalmas vagyonuknak, befolyásuknak és népszerűségüknek köszönhetően akár az állami szabályozás fölé is képesek kerülni. Az pedig kétségtelen, hogy ha marad a jelenlegi tendencia, ez évtizedeken belül, teljesmértékben meg is fog történni, ahogy maga az amerikai Nemzeti Hírszerzési Tanács szakértői gárdája jósolja a Global Trends 2040 című munkájában. Az ilyen fokú befolyásnövekedés alapvetően nem kedvez a kormányoknak és a szuverén elképzelésekkel rendelkező politikai elitnek, így talán ez a globális adóreform-csomag – a kormányzati szabályozással történő haszoncsökkentő mivoltával – kisebbítené jelentőségét az ilyen cégeknek a közéletben.

Lényeges szempont az ügyben, hogy a globális adóreform kezdeményezője az Egyesült Államok, aki teljesen tisztában kell legyen azzal, hogy világvezető szerepe mind gazdaságilag, mind szövetségesi szinten veszélyben van az egyre inkább feltörekvő Kína és Oroszország miatt. Még legszorosabb tengerentúli szövetségi partnere, az Európai Unió is erősen megosztott Washingtonnal kapcsolatban. Akár a németek Északi Áramlat-2 orosz gázvezeték építése körüli mizériáját, akár az olaszok kínai „Egy Övezet – Egy Út” projektben való részvételét, akár az európai nemzeti pártok liberális nyugati eszmék elleni fellépését nézzük; mind-mind az Egyesült Államokkal szembeni – perspektivikus szövetségesi jövőkép hiánya miatt kialakult – bizalmatlanságról, bizonytalanságról árulkodnak.

Ebben a globális helyzetben az USA fellegvárának számító ENSZ-ben is csökkent irányába a bizalom, ráadásul egyre erősebb a kínai befolyás a szervezetben, s nem maradt túl sok olyan nemzetközi fórum – különösen gazdasági – ahol Amerika magabiztosan tudna dominálni. A mostani adóreformhoz hasonló, nemzetközi konszenzusra épülő döntések következtében újra a világ folyamatait jelentősen befolyásoló ügyek és szervezetek élére tudna kerülni Amerika. Nem véletlen tehát, hogy az USA pénzügyminisztere, Janet Yellen a gazdasági diplomácia történelmi napjának nevezte a globális adóreform 130 ország általi jóváhagyását. Ráadásul Biden hasonló alapokon nyugvó belpolitikai adóreformjait is sikerre viheti az új nemzetközi szabályozás globális elismertsége, hiszen a hazai adótörvény módosítások erős kongresszusi és szenátusi ellenszelét le lehetne csillapítani az idegenben elért sikerrel.

Azt is látni kell, hogy a világjárvány súlyos csapást mért a világ gazdaságára, a nyugati országok jelentős veszteségeket élnek meg mind a mai napig, míg Kína szinte egyedüliként zárta – ha nem is a megszokott mértékű – pluszban a tavalyi évet. Ma a világ vezető országait leginkább a koronavírus utáni gazdasági helyreállításban rejlő lehetőségek és az ezáltali befolyásszerzés foglalkoztatja. A helyzet jelen gazdasági és pénzügyi állás szerint Kína felén pattogtatja a labdát, s félő, hogy az elszegényedett kormányok nyugattól-keletig kénytelenek lesznek elfogadni a sokszor jóval kedvezőbb feltételű kínai hiteleket, ami azonban együtt fog járni Peking globális jelentőségének növekedésével. Az OECD különös jelentőséget tulajdonít az új adóreform COVID-19 utáni gazdasági helyreállítási folyamatokban betöltött hasznos szerepének, mivel ezzel a szervezet szerint igazságosabban oszlanának el az adók a világ országai közt, illetve több pénz jutna a nemzeti kormányoknak általánosságban. Ha a program megvalósul egyértelműen Washington fontos szereplőjévé válik a járvány utáni gazdaság rehabilitálásnak, valamilyen mértékben visszaszorítva Kínát.

Ugyan többletköltségekkel is járhat a 15%-os minimumadó bevezetése, az érintett cégek mégis támogatják az új szabályozásra vonatkozó döntéseket. Valószínűleg elsősorban azért, mert ezzel megszűnik az eltérő, politikától erősen függő, bizonytalan nemzeti adózás miatti kiszolgáltatottságuk. Magyarul kevésbé függnek majd az adott ország politikai elitjének viszonyulásától a multikhoz és a hightech birodalomhoz. A nagy multinacionális vállalatok tulajdonosai attól tarthatnak a jelenlegi hangulatot nézve, hogy a nemzeti kormányok még inkább önállóan fognak fellépni velük szemben, akár különadók kivetésével. Ebben az esetben sokkal kedvezőbb számukra, hogy nemzetközi garanciákat kapnak a 15% -os adóra. Ráadásul azzal, hogyha racionalizálják és egységesítik az adózási rendszereket a világon, a nagyvállalatok egy nagy adag plusz munkától, emberállománytól, energiától mentesülnek, hiszen nem kell minden egyes ország egyedi adózási szabályait értelmezni.

Mindezt számításba véve, az új adózási csomagnak köszönhetően, tulajdonképpen nem csak a nagyvállalatok kerülnek korlátok mögé, hanem a nemzetállamok is a nagyvállalatokkal szemben. Az amerikai kezdeményezés ellenére azonban, az Európai Unió még nem tett le arról, hogy folytatja a digitális vállalatokra vonatkozó uniós szintű adó bevezetésének kidolgozását. A Biden adminisztráció a brüsszeli adóterveket viszont már egyáltalán nem támogatja.

Előnye lehet az új szabályozásnak majd, hogy ha nem is jelentősen, de sikerül kiegyenlítettebbé tenni a piacot a nemzeti és a multinacionális vállalatok között, hiszen az egységesített adózás elősegítheti, hogy az áruk és szolgáltatások előállítása, az értékesítés, az adatok és a pénz tárolása, illetve az adófizetés egy helyen történjen. Azonban 100%-ban erre hivatkozni, mint előny nem reális, hiszen az előbb felsorolt tevékenységek nem csak az adózás paramétereitől, hanem a munkaerőpiac adottságaitól, földrajzi, politikai, energetikai és még annyi tulajdonságtól függnek. Nehéz elképzelni, hogy az újadózás miatt majd a kínai gyártósorok szép sorban felszámolódnak és a legnagyobb felvásárló piacok egyikébe – mondjuk Európába, vagy az USA-ba – költöznek. Jelenleg a teljes globális üzletvilág ezen az említett modellen alapszik.

Ami a legnagyobb bizalmatlanságot okozza a reform kapcsán az a teljeskörű, globális adózási folyamat, amit ez a döntés elindíthat. A mai napig a világ joghatóságai nemzeti kézben vannak, ám a jelenlegi döntés félő, hogy melegágya lehet egy nemzetek feletti adójoghatóság megteremtésének. Azonban azt is érteni kell, hogy a világon visszafordíthatatlanul globálissá és összekötötté vált a gazdaság, s ennek kezelésére ugyanilyen globális válaszokra is szükség van. Fontos látni, hogy milyen veszélyekkel jár, ha a túl globalizált, tőkenagyhatalmakként működő nagyvállalatokat a nemzeti kormányok nem képesek kontrollálni.

Mivel az internetet, a médiát, vagy a társadalmi folyamatokat nehéz a határokon megállítani – a nyugati világban különösen – valóban szükséges valamilyen formában, nemzetközi szinten korlátok közé zárni őket. Ennek ellenére a jelenlegi javaslat mindössze a bevételekből származó adók igazságosabb elosztását kezdeményezi, azonban a hightech cégek más területeket is érintő, globális szabályázásáról még nem esett szó, pedig ez elég égető problémává kezd válni.

Külön érdekessége az amerikai kezdeményezésű megállapodásnak, hogy a 130 „állami igent” megelőzően a G7, s ami még lényegesebb az Oroszországot és Kínát is magába foglaló G20 országok is egyhangúan egyetértettek vele. Egyelőre természetesen csak elvi síkon, hiszen gyakorlati lépései még nincsenek a folyamatnak, s kötelezettségeket sem von maga után az elfogadása. Az azonban mindenképp elgondolkodtató, hogy a klímakérdés mellett egy újabb nagyszabású projekt volt képes összehozni a három versengő nagyhatalmat. Mindez jelentheti a téma komolytalanságát, vagy éppen ellenkezőleg halálos komolyságát.

Figyelemre méltó, hogy tavasszal maga az Egyesült Államok Hírszerzési Tanácsa a demográfiai krízis és a migráció mellett a következő húsz év legnagyobb problémájának a hightech vállalatok elhatalmasodását jósolta. Felhívta a figyelmet arra a veszélyre is, hogy a COVID okozta gazdasági krízis miatt nélkülöző kormányok kénytelenek lesznek ezen cégóriások pénzügyi segítségét kérni közszolgálati feladataik ellátására, s ez egyenes úton segíti elő az államok fölötti befolyás megszerzését az olyan nagyok részéről, mint a Google, a Facebook, az Apple, az Amazon, vagy Elon Musk cégbirodalma. Vajon az amerikai, az orosz és a kínai kormány egységesen gondolkodik ebben a kérdésben? Vagy a kínaiak azért mentek bele, mert egyelőre gyakorlati lépésekről nincs szó? Hiszen az sem mellékes, hogy Biden részben ezen cégóriások választások alatti tevékenységének köszönheti hatalomra jutását, illetve ezek az amerikai gigavállalatok azon felül, hogy tényleg meglehetősen önjárók, mégis az amerikai befolyás növelésére alkalmas gépezeteket hoztak létre.

Az EU alacsonyabb társaságiadókkal rendelkező országai közül Írország, Észtország és Magyarország nem volt hajlandó aláírni az OECD keretében elért megállapodást, amit a szervezet főként azzal magyaráz, hogy ezek az államok az alacsony adókulcsokra támaszkodva vonzzák be a multinacionális vállalatokat. Írország például 12,5%-os társaság adójával az Európai Unión belül otthont ad a Facebook, a Google és az Apple technológiai óriásoknak. Az ország pénzügyminisztere szerint az új 15%-os adóminimummal az írek elveszíthetik vállalati bevételeik 20%-át. Varga Mihály, magyar pénzügyminiszter azzal érvelt, hogy a minimális adókulcs (Magyarországon a társasági adó jelenleg 9%) gátolná a növekedést és megterhelné az ország gazdaságát. Az egyezményt aláírt 130 ország sem homogén a kérdésben, sokan kezelik egyelőre nagy fenntartásokkal a tervezetet– például Svájc is – ők leginkább a gyakorlati kidolgozás rugalmasságában bíznak. Számos adóparadicsom egyébként aláírta a kezdeményezést, mint Trinidad és Tobago, Szamoa, Panama, vagy éppen a Seychelle-szigetek, míg az EU adóparadicsomokat tartalmazó fekete listájáról frissen lekerült Barbados elutasította azt.

Brüsszel számára komoly fejfájást okoz a budapesti, dublini és tallinni vétó, hiszen az Európai Uniós szerződések szerint az adópolitika bármilyen változását egyhangúan jóvá kell hagyni, így ha egységes adóreformot szeretne az EU, valahogyan rá kell beszélnie a három kilógó államot és a háttérben nekik drukkoló, ám igennel szavazó országokat, mint Svájc, vagy Lengyelország. Kétségtelen, hogy Írország, Magyarország és Észtország vonzó társasági adórendszere egy szerény, de fontos eszköz arra, hogy versenybe szálljanak a legerősebb gazdaságokkal. Az Európai Bizottság a helyzetre úgy reagált, hogy abban bíznak, októberre sikerül meggyőzni a három különutas országot a konszenzus fontosságáról. Az egyezmény tervezete szerint elméletileg az ellenvéleménnyel sem kerülnek előrébb ezek az országok, mivel ha a kedvezőbb társasági adók miatt oda is települne egy vállalat, a magyarországi 9%-os adókulcs alapján a profit 6%-át jogában van a származási országnak megadóztatnia a 15%-os minimumküszöb elérése érdekében.

Még egy érdekességet érdemes megemlíteni, mégpedig jelen állás szerint a nyersanyag-kitermelő ágazatokra (például az olaj-, gáz- és más bányászati társaságok), illetve a pénzügyi szolgáltató társaságokra nem vonatkozna az új globális adócsomag. Mindez természetesen megkérdőjelezi a kidolgozó államok és szakértők teljes elhivatottságát az egyenlő adózással kapcsolatban.

Nyilvánvaló, hogy nehézkes olyan döntést hozni, ami 139 állam számára egyaránt megfelelő, főleg, hogy a listán a leggazdagabb G7, G20 országok mellett jóval szerényebb gazdasági mutatókkal és egyébként is eltérő jellemzőkkel rendelkező országok is szereplenek. Számos ország taktikája eddig az volt, hogy csökkentette a társasági adó mértékét a versenyképes, befektetőbarát környezet megteremtése érdekében, ezáltal pedig sikerült felgyorsítani a gazdasági növekedést.

A kialakult globális helyzet összetettségét adja, hogy egyfelől a multinacionális/transznacionális gigavállalatok átívelnek a határokon, ezért az így felmerült problémákat együttesen is érintenie kell a nemzetállamoknak, ámde az adópolitika nemzetállami kompetencia, a szuverenitás adta kiváltságok egyike. A jelenlegi adóreform érthető aggályokat ébreszt a nemzeti szuverenitás garantálásával kapcsolatban, hiszen a gigatech cégek nemzetek fölötti túlburjánzását az övékhez hasonló, határokat nem ismerő eszközzel próbálják korlátozni az OECD keretein belül. Kérdés lehet-e másképp? Van nemzetállami megoldása egy globálisan szövevényes problémának?

forrás


Erbszt Adrienn

Geopolitikai, külpolitikai kutatások és elemzések magyar szemmel, közérthetően a PannonHírnök VilágTükör rovatában.

Hasonló cikkek