Gombaszögi önkéntesek találták meg az elásott talapzatot

Az egykor impozáns emlékművet éppen 100 éve döntötték le. 1919-ben a szobor erőszakos ledöntését követő tiltakozást a hatóságok két halálos áldozatot követelő sortűzzel oszlatták fel. A ledöntött szobrot beolvasztották, a helyén maradt talapzatot pedig 1945 után szétverték és elhordták. Szerencsére ezek közül az egyik, mintegy féltonnás, faragott, feliratos kődarab hozzávetőleges helyének ismeretét néhányan megőrizték.

Orosz Örs és csapata az útbaigazítást követően georadarral és pálcás szondázással megtalálták. A mintegy 30 cm-es mélységben elhelyezkedő, a szakmában is szenzációs leletnek számító műtárgyat daruval sikerült kiemelni, majd a megtisztítását követően a Rovás Egyesület által üzemeltetett Magyar Jelenlét Házának főbejáratában helyezték el. A Kassa belvárosának szívében, az Erzsébet utca 42-es szám alatt található intézményben, az eredeti helyétől alig néhány száz méterre a talapzat megtalált része bárki számára megtekinthető.

A süttői mészkőből készült, mintegy 500 kg súlyú, feliratos, faragott tábla a vörössipkás kassai honvédek győztes csatahelyszíneit sorolja fel: VÁCZ, NAGY-SALLÓ, KOMÁROM, BUDAVÁR, PERED, Ó-SZŐNY, CSÉM-PUSZTA, DUKA- HÉTKÁPOLNA, FELSŐ-ZSOLCZA, GESZTELY

A szobor történetéről a Henszlmann Imre Történelmi Társaság ugyanitt 2019. június 13-án előadással egybekötött kiállítást szervez. A MAJEL ház kiállítótermében eredeti dokumentumok és képek is láthatók lesznek a kassai múlt e szimbolikus darabjának történetéről.

Forrás: bumm.sk

Fotó: Gombaszögi Nyári Tábor


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek