Gondolatok a Székely Vértanúk emlékművénél – Hol voltatok tanítóink, papjaink?

„Hol sírjaink domborulnak

unokáink leborulnak”

írta Petőfi egykor, látva, hogy a szabadságért, ha nem lehet benne élni, akkor meg kell halni érte…középút nincs, akkor legalábbis nem volt.

A ma árnyék magyarja megmutatja, hogy van középút, a megalkuvás, a gyávaság, a közömbösség útja, mert valami elveszett azóta, nem is kellett sok idő, még kétszáz esztendő sem, és amit évezredekig őrzött a magyar vér, az ma kezd feloldódni s eltűnni a nagy semmiben, amit európaiságnak, vagy bárminek nevezzenek. Szégyellem magam, Petőfi Sándor! Szégyellem magam, mert már leborulni sem tudunk sírjaitok előtt, mert nem érezzük szívünkben a késztetést…. Mert már lassan semmit sem jelent nekünk az a lobogó, amiért katonáink a végsőkig küzdöttek, hogy ne jusson ellenség kezébe, szégyellem magam, mert himnuszaink éneklésekor már a szemünk sem homályosodik el, mert nemhogy életünket nem adnánk a szabadságért, de még a kedvenc sorozatunkat sem adjuk…. Szégyellem magam, mert felsikolt bennem a fájdalom, hogy értelmetlen volt meghalni ezekért a hitehagyott, hűtlen elfajzott unokákért.

Keserű szájízzel állhatott az a pár száz, aki bevállalta, hogy merjen emlékezni a székely vértanúk emlékművénél Marosvásárhelyen….

Új kép

Ennyien vagyunk? Ennyit ér az egész? Hol a többi? Megéri BÁRMIT is tenni egy népért, aki nem akar önmagáért tenni?  Vagy kell hagyni a tömeget tömegként belebutulni az agymosás következményeibe, s azokat menteni, akik ébredeznek? Akik még ma is úgy érzik, hogy a nemzetért, egy jelképért, a szabadságért, a zászlóért, ha kell, akkor igenis meg kell halni.

Hol voltak a tanítóink, papjaink? Hol voltak azok, akiknek kötelességük lett volna ott lenni, bár egy gyertyagyújtás erejéig?

A sok szász csendőr némelyikének arcán kis gúnyos mosoly rebbent…. S értettem az üzenetet: ezek vagytok ti, félelmetes magyarok? Ezek vagyunk.-gondoltam.

Körülnéztem.

Láttam azokat is, akik nem tudtak otthon ülni, mert az a belső tűz nem engedte… S láttam a szemekben megvillanó lángot.

Még ott van bennünk az, ami legyőzhetetlenné tette egykor a magyart. Csak meg kell keresni.

Nem a nagy számban volt sosem a mi erőnk, hanem a lélek erejében.

Jó lenne felébreszteni a magyar lelket, mert nagyon mély álomba merült, de a kis tüzek pislákolnak, s  felparázslanak ott, ahol még lehet.


Hasonló cikkek