Gusztustalan, amit ez az ellenzéki politikus tett!

Tragédiából politikai tőke – ez lenne a magyarnak mondott ellenzék?

Mint arról több sajtótermék beszámolt, tragikus vízbefulladás történt a vasárnap délután a Balatonban, egy testvérpár, egy 13 éves és egy 17 éves fiú halt meg, egyelőre alig ismert körülmények között. Erre másnap, alig 24 órával a borzasztó tragédia után, jön egy wannabe ellenzéki politikus, és a szülői fájdalom közepette mit csinál? Hát persze, hogy politikai tőkét akar a két gyermek élettelen testéből kovácsolni!

„Tizenévesek, pont, mint az Orbán-kormány” – kezdte okfejtését a tragédiáról – amit a Mandiner vett észre – Lantos Gabriella, az egyébként mérhetetlen Új Világ Néppárt, elviekben volt MDF-esekből álló pártocska alig ismert elnökségi tagja, aki egyébként egészségpolitikusként hivatkozik magára.

Így, ahogy az már a felütésből kiderült, számára a tragédia egyensági következménye a tizenegyéves Orbán-kormányzásnak, mert

a kormány stadionokra költött, és nem a Balatonban halálukat lelő áldozatokat tanította meg úszni.

És hogy stadionokra költött 350 milliárdnyi TAO-pénzt, nem tanuszodákra (ami erőteljes ferdítése a valóságnak.)

Lantos Gabriella azt is írta bejegyzésében: „Milyen ország az, ahol iskolás gyerekek nem tudnak úszni? Legalább annyira, hogy egy balatoni nyaralást túléljenek? Mégis, a kormány mivel töltötte az elmúlt 11 évet?” Természetesen az Orbán-kormány alkalmatlan, és ez ugyanolyan gáz szerinte, mint az, hogy transzfóbiás.

És felvetette, hogy akár tetszik egy gyerek szülőjének, akár nem, minden gyerek majd jár úszni 12 éves koráig, akár tetszik nekik, akár nem. Mert az jó és egészséges.

Az Új Világ Néppárt elnökségi tagja azóta törölte posztját, de szerencsére a Mandiner munkatársa szemfüles volt, és lementette azt.

Így megmaradt az utókornak az is, hogy nem csak gusztustalan, de gerinctelen is az a politikus, aki a vállalhatatlan szavait úgy próbálja meg meg nem történté tenni, hogy törli, és aztán úgy tesz, mintha mi sem történt volna.

Szerencsére más posztjai alatt a kommentelők nem hagyják annyiban.

Csak ajánlani tudjuk neki azt, amit vasárnapi – egyébként tilosban való fürdésről feltett – posztjának elejére írt: „Egyre nehezebb megőrizni a józan észt a tomboló őrület közepette.

Drukkoljunk neki!


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek