Gyanús módon jutottak járványtámogatáshoz egyes pozsonyi képviselők

A Transparency International Slovakia (TIS) nonprofit szervezet mutatott rá, hogy 4 pozsonyi önkormányzati képviselő gyanús módon jutott hozzá az ún. korona-támogatásokhoz.

A Transparency International Slovakia (TIS) által nyilvánosságra hozott információk szerint Rastislav Tešovič, Soňa Svoreňová, Tomáš Korček és Radoslav Olekšák pozsonyi képviselők gyanús módon jutottak hozzá nagyobb összegű támogatásokhoz az ún. korona-dotációk keretében. Ezek közül Rastislav Tešovič egyben a főpolgármester, Matúš Vallo körül szervezett Team Vallo platform tagja is, a kirobbant botrányt után azonban úgy döntött, elhagyja a legnagyobb pozsonyi képviselőcsapatot.

Miután a TIS felkereste az említett pozsonyi képviselőket, egyesek közvetlenül ezután vissza is utalták a támogatásokat, mások ellenben továbbra is elutasították a vádakat. Rastislav Tešovič, Dévényújfalu képviselője, a  gazdasági minisztériumtól már 6 különféle támogatáshoz jutott, több mint 92 ezer euró értékben. „Valamennyi bérletet közvetlenül a koronavírus-járvány előtt kötöttek meg, végül azonban semmilyen tevékenységet nem mutattak ki.” – írja a TIS. Tešovič elutasította, hogy nevét más személyek és társaságok hálózatával kössék össze.

Tomáš Korček, Pozsony-Újváros képviselője az üggyel kapcsolatban úgy nyilatkozott, mivel a nem lakáscélú helyiségeinek, garázsának és telkeinek bérlője nem tudta megfelelően és időben kifizetni esedékes kötelezettségeit, a bérleti szerződés megszűnt, a bérlő a fennálló bérleti díjat támogatáson keresztül kívánta kifizetni. Korček és Tešovič az indokolt összegnek több mint tízszeresét kérték és kapták meg. Tešovič állítólag 19 ezer eurós támogatást kapott két olyan kávéházra is, amelyről a környékbeli létesítmények vezetői nem is hallottak.

Soňa Svoreňová másokhoz hasonlóan egyik napról a másikra állás nélkül maradt. Svoreňová úgy nyilatkozott, üzleti forgalmának csökkenésére való tekintettel támogatásai nem nevezhetőek átlagon felülinek.

A másik érintett, Radoslav Olekšák a TIS vizsgálatai szerint 34 ezer eurós támogatást kért egy olyan paintball központra Poprádon, amelyről még senki nem hallott. „Ha bebizonyosodik, hogy a korona-dotációk merítésénél csalás történt egyes pozsonyi önkormányzati képviselők részéről, a támogatásokat vissza kell adniuk” – nyilatkozta a szlovák Gazdasági Minisztérium, amely a pénzügyi támogatásokat utalta.

Kövessen minket: Facebook

V4 Panoráma | Pannon Hírnök

Forrás: ma7.sk

Fotó: abn – MsZ/Bratislavské noviny


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek