Gyászol a rockvilág

Október 6-án elhunyt Eddie Van Halen (†65) rocklegenda, minden idők egyik legnagyszerűbb gitárosa.

A közösségi médiában napok óta egymást érik a világsztárok üzenetei. Nikki Sixx basszusgitáros (Mötley Crüe) és Mike McCready szólógitáros (Pearl Jam) egyaránt a gitár Mozartjának nevezik búcsúüzenetükben. A Metallica bálványként hivatkozik rá, de mások mellett méltatta pályafutását a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa, Flea, Lenny Kravitz, a Muse énekese és dalszerzője, Brian Wilson (Beach Boys), Sebastian Bach (Skid Row), Tony Iommi és Geezer Butler a Black Sabbathból. „Remélem, ma Jimivel jammeltek” – búcsúzott tőle Flea.

Ő volt a legjobb apa, akit valaha kérhettem. Minden pillanat, amit megosztottam vele a színpadon és a színpadon kívül is, ajándék volt. A szívem összetört, és nem hiszem, hogy valaha is teljesen felépülök ebből a veszteségből. Nagyon szeretlek, Pop.

Nyugodj békében, Eddie Van Halen, gitárlegenda” – írta üzenetében Billy Idol.

A holland származású, ám gyerekkorától kezdve a kaliforniai Pasadenában élő Eddie Van Halen hosszú ideje rákbetegséggel küzdött, s noha ezt a világ nyilvánossága elé tárta, halála így is megrázta a rockvilágot. Van Halent minden idők egyik legnagyobb gitárosaként méltatják, aki a bátyjával, Alexszel 1972-ben alapított Van Halen zenekar vezetőjeként évtizedeken át vezette világszerte népszerű együttest. A banda 1978-as bemutatkozó albuma (rajta olyan klasszikusok, mint az Eruption, az Ain’t Talkin ’bout Love és a Kinks-feldolgozás: You Really Got Me) több mint tízmillió példányban fogyott el.

A zenekar motorja, első számú zeneszerzője Eddie Van Halen volt, aki méltatói szerint egyedi, tappingelős technikájával megváltoztatta a rockgitározást, s máig nemzedékek nőttek fel az ő technikáján. Van Halen a zenekarán kívül olyan világsztárokkal is dolgozott, mint Michael Jackson, a Black Sabbath, Roger Waters és Gene Simmons.

Mi egy interjúrészlettel búcsúzunk tőle, Eddie Van Halen szavaival:

Annyit még hadd mondjak el, hogy nem kell bennünket ennyit elemezni és túl komolyan venni. Ez nem a normandiai partraszállás, nem valami mindenek feletti erő hatására cselekszünk. Ha a zenénk megérinti az embereket, akkor elértük célunkat! Csak egy rock and roll zenekar vagyunk.

S ha esetleg akad olyan olvasónk, aki még nem hallotta őt játszani, tegyen most félre minden egyebet, és kattintson a videóra. Nem fogja megbánni…

Walter Béla

 


Hasonló cikkek