Egy ipolysági gyilkosságsorozat nyomában

A 69 éves, ipolysági Gyönyör Terézt szeptemberben 25 év fegyházbüntetésre ítélte a bazini Specializált Büntetőbíróság. Az ítélet nem jogerős, az ügyben néhány hónap múlva a Legfelsőbb Bíróság hoz végső döntést. Gyönyör Teréz szabadlábon várja az ítéletet. Barak Dávid írása.

A vádlottat tíz rendbeli folytatólagosan elkövetett csalás, és öt különösen súlyos gyilkossági kísérlet vádjában találták bűnösnek. A nagymamakorú asszony az első fokú verdikt szerint adósságai rendezése helyett egy növényből kinyert szerrel, atropinnal mérgezte meg három ismerősét, akiknek a legtöbb pénzzel – fejenként több tízezer euróval – tartozott. A gyilkosságokat visszamenőleg már nem lehet bizonyítani.

A kisvárosi eseményeket megismerve az az érzés fogja el az embert, mintha egyszerre csöppent volna bele Agatha Christie egyik regényébe, egy hollywoodi filmbe és egy lidérces álomba. Ez azonban a színtiszta valóság, ami nem máshol, mint az álmos dél-szlovákiai kisvárosban, Ipolyságon játszódik.

Az egyik áldozat, Zdenka Uhlárová nem csak barátságot ápolt Terézzel, de üzleti téren is együttműködtek. Amikor Zdenka a ČSOB Biztosító kereskedelmi részlegén dolgozott, kapóra jött neki Teréz személye – aki regionális szinten nagy ívű és eredményes karriert futott be a pénzügyi szektorban, ahol leginkább biztosításokat és spórolásokat közvetített. Teréz tapasztalt volt és tudott bánni az emberekkel – így pedig semmi nem akadályozta abban, hogy sikeres legyen. Ennek megfelelően szállította is a klienseket, és maradéktalanul teljesítette a vele szemben állított elvárásokat. „Amikor elmentem Ipolyságra meglátogatni az idős szüleimet, mindig jelentkezett. Például szólt, hogy sütött lángost, vigyek belőle anyunak és apunak. Vagy ha én nem is voltam a városban, akkor is előfordult, hogy bekopogott a házunk ablakán, és palacsintát vitt anyukámnak.”

Zdenkában, hogy Teréz visszaélne a bizalmával. Nem is kellett csalódnia, Teréz időben törlesztett, ha kölcsön is kért.

Aztán 2014 júniusában Teréz már nagyobb szívességet, egy 44 600 eurós kölcsönt kért Zdenkától. Az ürügy hasonló volt, mint Zdenka egyik sorstársa, Klaudia esetében. Gyönyör Teréz azzal jött, hogy egy ismerősének, bizonyos Rák Annának pénzre van szüksége, de először ki kell egyenlítenie a tartozással terhelt házán lévő követeléseket, hogy aztán eladhassa az ingatlant. „Rák Anna akkoriban kapott agyvérzést. Valamilyen gyógykezelésre volt szüksége, és állítólag azt akarta fedezni a ház eladásával. Gondoltam, hogy Terka segít neki eladni, és még ha kis haszonnal is teszi ezt, az még rendben van. Még engem is elrángatott megnézni, nem akarom-e megvenni. Szép ház volt, felújított, azonnal beköltözhető, nagy kerttel. De nekem nem volt rá szükségem. Beültem az autóba, és elindultam Lévára. Semmi bajom nem volt, amíg odaértem, de amikor kiszálltam a kocsiból, nem voltam rendben. Képtelen voltam rendesen mozogni és teljesen ki voltam száradva. Azt hittem, valamilyen allergiás reakcióm van, talán a süteményben lévő dió miatt. Viszont furcsa volt az egész, mert az életben soha nem volt semmilyen allergiás reakcióm.”

A munkaügyi hivatalban aztán vízhez jutott, ami csillapította panaszait, ám azok rövid időn belül visszatértek. Amikor azonban a volán mögé ült, vezetés közben valami egészen hátborzongató dolog történt vele. „Úgy éreztem, mintha hallucinálni kezdenék. Ültem az autóban, és amikor oldalra néztem, mintha ült volna mellettem valaki. Hát mi történik itt? – gondoltam magamban. A kórházban aztán csak egy injekciót kaptam.” Rosszullétének másnap már nyoma sem volt.

2015. március. 31-ikén Zdenka az ünnepekre hazautazott Ipolyságra, és a határidő leteltét követően személyesen meglátogatta Terézt, hogy a pénze iránt érdeklődjön. Figyelmeztette barátnőjét: ha nem érkezik meg az összeg, akkor érvényesíti vele szemben az aláírt váltót, ám ahhoz, hogy ezt a megoldást elkerüljék, felszólította, hogy legalább a kölcsön egy részét törlessze.

„Gyönyörné sírva hívott fel, hogy a fia rosszul lett, az orvosi ügyeleten van. Beültem az autóba, és odamentem. Megittam nála egy kávét és egy idő után jöttek a tünetek, amiket rögtön felismertem. Kinyitottam a konyhaszekrényt, levettem egy poharat, és inni kezdtem. Inni, inni, inni, aztán a vécére jártam, hogy kihányjam. Közben megjött a férje, és mivel tudtam, hogy én már autót vezetni nem fogok, megkértem, hogy vigyen haza.”

Zdenkának nem maradt túl sok emléke arról a napról. Az még rémlik neki, hogy amint beért szülei házának udvarára, eldőlt, mint egy zsák krumpli, és jól szétverte a térdét. Utolsó erejéből pedig még bevánszorgott a szobájába, és lefeküdt az ágyba. Végül Zdenkát beszámíthatatlan állapotban szállították kórházba. Következő emléke az volt, hogy egy kórteremben, egy kórházi ágyban lekötözve ébred.

Zdenka rögtön követelte, hogy végezzenek el rajta drogtesztet –  több mint kétszáz eurót fizetett ki érte. A teszt eredményétől azonban senki nem lett okosabb.

Amikor már otthon lábadozott, bátyja barátja, egy ipolysági pszichiáter, Artúr Ivančík hívta őt fel a mobilján. Az orvos közölte: hallotta, mi történt vele, és hogy talán a biztonság kedvéért befeküdhetne egy pozsonyi kórház neurológiai osztályára. Zdenka azonban leállította Ivančík doktort, és előállt a farbával. „Artúr, tudod mi történt? Az a… Gyönyörke megmérgezett engem.” A pszichiáternek a szava is elállt.

A pszichiáter szerepe később kulcsfontosságúnak bizonyult. A fent idézett telefonbeszélgetés másnapjára berendelte magához mindhárom nőt, akiket a közelmúltban rejtélyes betegséggel kezeltek Ipolyságon és Léván. A találkozón pedig mindenki megvilágosodott. A három asszony, Klaudia, Zdenka és Jana elmesélték egymásnak történeteiket, és rádöbbentek, hogy mindhárman ugyanazzal az emberrel találkoztak, mielőtt életveszélyes állapotba kerültek volna. Ráadásul az indíték is kikristályosodni látszott: Gyönyör Teréz mindannyiuknak több tízezer euróval tartozott, a kölcsönt pedig egyiküknek sem törlesztette.

A vakvezető kutyával közlekedő, látáskárosult masszőrkollégája, Milan nagyon szerette a palacsintát – így Zdenka úgy gondolta, jól jön majd a férfinek a málnabefőtt, amit eredetileg Teréztől kapott. Gyönyörné süteményéből pedig a speciálisan képzett vakvezető kutyának is jutott. Az állatorvos akkor még epilepsziára gyanakodott.

Nem volt más hátra, mint a rendőrséghez fordulni, és elszámoltatni Gyönyör Terézt – ehhez viszont tervet kellett kieszelni, Teréz pedig önként sétált bele a csapdába.