Gyula: közeleg az átadó

Azzal, hogy Gyulán épül az Airbus Helicopters Hungary alkatrészgyártó üzeme, Magyarország felkerül Európa légiipari térképére – mondta Lepsényi István, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) miniszteri biztosa csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.

A december óta épülő üzem tartószerkezete elkészült, a csarnok vasbeton szerkezete elérte legmagasabb pontját, ez alkalomból tartottak bokrétaünnepséget a helyszínen, amelyet a jelenleg érvényes járványügyi szabályozás miatt online közvetítettek az újságíróknak. Lepsényi István, az ITM miniszteri biztosa az ünnepségen úgy fogalmazott, a beruházással megtették az első lépéseket a magyar légiipar alapjainak lerakásához.

Maróth Gáspár védelmi fejlesztésekért felelős kormánybiztos szavai szerint a zöldmezős beruházással Magyarország a repülőgépipar vezető országai közé kerül. A több mint 13 ezer négyzetméter alapterületű, 25 milliárd forint értékű gyárban a tervek szerint jövő tavasszal indul a gyártás, több mint kétezerféle precíziós alkatrészt gyártanak majd, a közeljövőben több mint 200 magasan képzett szakembernek adva munkát.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek