Gyurcsányék ártani akartak Magyarországnak

A Fidesz értékelése szerint a csütörtöki EU-csúcson született megállapodással Magyarország és a magyar emberek győztek, a magyar baloldal ugyanakkor megint csak ártani akart saját hazájának. Hollik István, a párt kommunikációs igazgatója szerint a Magyarország elleni hadjáratban „vastagon benne volt” az egész magyar baloldal is. Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár úgy fogalmazott: Soros György, aki szerint azok az országok, amelyek nem fogadnak be bevándorlókat, ne kapjanak pénzt, most „csalódott”.

Hollik István pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: az EU-csúcson a magyar miniszterelnöknek sikerült megvédenie a nemzeti érdekeket és elérnie azt, hogy a Magyarországnak járó pénzeket hazánk és a magyar emberek megkapják. Ugyanakkor leszögezte: az elmúlt napokban kemény viták voltak Európában és sorozatos zsarolások, támadások érték hazánkat, a Magyarország elleni hadjáratban pedig „vastagon benne volt” az egész magyar baloldal is.

„Gyurcsány, Gyurcsányné és az egész baloldal ezúttal viszont túl messzire ment: a többi bevándorláspártival együtt megint ártani akartak Magyarországnak” – fogalmazott.

Hollik István hozzátette: Gyurcsány Ferenc, Gyurcsányné Dobrev Klára, a momentumosok, a szocialisták és az egész baloldal mindent megtett azért, hogy Magyarországot megbüntessék és a hazánknak járó pénzeket elvegyék.

„Ez azt jelenti, hogy a magyar baloldal azért dolgozott heteken át, hogy saját hazájukat megtámadják és ezzel tudatosan meg akarták károsítani a magyar embereket” – mondta.

Forrás: MTI


Hasonló cikkek