Habsburg György lobbizik a budapesti olimpiáért

IV. Károly unokája arra a kérdésre, miszerint őszinte meggyőződéssel tud-e érvelni a magyar pályázat mellett, határozott perszével válaszolt. Mint mondja, nem látja be, hogy miért lenne Budapest esélye és lehetősége kevesebb, mint Párizsé, Rómáé vagy éppen Los Angelesé. A pályázattal kapcsolatban édesapja szavajárását idézte: aki nem lő, az nem is talál. Úgy véli, hogy meg kell próbálni megszerezni a rendezés jogot, ha nem tesszük meg, akkor sohasem lesz esélyünk rá. “Biztos vagyok benne, képesek vagyunk az olimpia megrendezésére ennyi idő alatt. Hatalmas munka áll előttünk, különösen a kommunikáció terén, mert muszáj magunkat és az elképzeléseinket hatásosan megmutatni a véleményformálóknak és a döntéshozóknak.” – húzta alá.Elmondta, hogy üzleti és politikai kapcsolatait is latba veti a jó ügy érdekében. Sokakkal beszélgetett és még egyetlen negatív reakcióval sem találkozott. Szerinte a legnagyobb gond az, hogy az emberek gyakran nem kellően informáltak a pályázatról, rengeteg kérdésük van, és még kevesekhez jutottak el a válaszok. Ezért egyetlen napot sem vesztegethetünk el, hiszen alig van több egy évnél a döntés megszületéséig. A NOB szigorú szabályokat hozott a pályázatok kampányával kapcsolatban, és azokat betartva egyre erőteljesebben kell lobbizni.A Magyar Nemzet újságírója természetesen rákérdezett arra is, hogy ha egy magyar és egy osztrák sportoló összekerülne egymással, melyiknek szurkolna? Habsburg György jó diplomatához híven fogalmazta meg válaszát: “Ha valaki huszonhat éve megkapta a lehetőséget, hogy hazajöhessen, huszonnégy éve ott is él, Magyarországon nősült meg, ott járnak a gyerekei iskolába, akkor ön szerint kinek szurkol?”


Hasonló cikkek