Hajléktalanok – a valódi segítséget az ellátás igénybevétele jelenti

A hajléktalan embereknek a valódi segítséget a nekik fenntartott ellátórendszer igénybevétele jelenti

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.

Fülöp Attila emlékeztetett, hogy október 15-én lép hatályba a közterületen életvételszerű lakhatást jogellenessé nyilvánító rendelkezés.

Hangsúlyozta: a hajléktalan embereknek fenntartott helyeken van tisztálkodási lehetőség, és ott étkezhetnek, pihenhetnek.

Országosan 19 ezer férőhely áll rendelkezésre, és idén 9,1 milliárd forintot fordít az állam rászorulók segítésére

– mondta Fülöp Attila. Hozzátette: a kormány döntött egy 300 millió forintos tartalék létrehozásáról is.

Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke azt mondta: az új helyzetben nem változnak meg a feladataik, hiszen a dolguk eddig is az volt, hogy ellássák a rászorulókat. Az intézményrendszer felkészült a fogadásukra – jelentette ki.

Győri-Dani Lajos közölte, két új autóval bővült az utcai szociális szolgálatuk, amely – mint fogalmazott – “híd az intézményrendszer és a hajléktalan ember között”.

 


Hasonló cikkek