Hajléktalanok – Karácsony: Életmentő Pont nyílt Józsefvárosban

A főváros és Józsefváros együttműködéseként Életmentő Pont nyílt, immár második alkalommal, a VIII. kerületben; az intézmény este 8-tól reggel 8-ig tart nyitva, fürdési lehetőséget, egészségügyi ellátást és egyszeri étkezést biztosít – tudatta Facebook-oldalán a főpolgármester csütörtökön.

    Karácsony Gergely azt írta, a tavalyi tapasztalatok alapján szükség van még hasonló helyekre; a működtetés 3 hónapja alatt befogadtak 143 hajléktalan embert, akik ezzel megmenekültek a kihűléstől. Ezután többen állandó, magasabb szintű ellátásba kerülhettek.
A program célja, hogy azok a hajléktalan emberek, akik kapacitáshiány miatt máshol nem találnak menedéket, ne az utcán töltsék a leghidegebb éjszakákat – mutatott rá.
Karácsony Gergely közölte, a fővárosi önkormányzat mindent megtesz, hogy segítse a hajléktalan embereket. “Konkrét lépéseket teszünk, hogy valamennyiüknek otthont találhassunk, ezért indítottuk el a szociális lakásügynökséget is, ahol jóval áron alul adunk lakást olyan embereknek, akik valamilyen oknál fogva fedél nélkül maradtak” – fogalmazott.


Hasonló cikkek