Hajózástörténeti Látogatóközpont nyílt Balatonföldváron

Ha nyár, akkor Balaton. Legalábbis, nekünk, magyaroknak óhatatlanul felmerül a gondolataiban, hogy a hazai “beltengernél” töltsünk néhány napot vagy hetet. Ha pedig „Balaton, akkor hajózás”! – Így szól a Balatoni Hajózási Zrt. szlogenje is.

A balatoni hajózás múltja

Ön tudta, hogy az első lapátkerekes gőzhajó 170 évvel ezelőtt, azaz 1846. szeptemberében tette meg próbaútját a tavon? A gőzös útvonalába ekkor még csak Keszthely, Kenese, Alsóörs és Balatonfüred kikötője kapcsolódott be. Kompjárat a hőskorban 1861-től közlekedett Révfülöp – Balatonboglár között. Menetrendszerű kompjárat azonban tulajdonképpen csak 1929-ben indult, Szántód és Tihany között. Ez már motoros komphajó volt. Ekkor már négy, ugyancsak motorral hajtott hajó is szántotta a a Balaton vizét.

 

regi_balatoni_hajok_bemutatasa_10_475397_47594
A Balaton egyik legrégebbi hajója, az 1891-ben épült Kelén. Ma nosztalgiahajóként üzemel.

 

A világháború beköszöntéig tovább gyarapodott a flotta, akkor azonban a hajók jelentős károkat szenvedtek el. A helyreállítások után 1946-ban végül is újra tíz hajón utazhattak az utasok és még egy kotróhajóval is bővült az állomány. 1956-tól új hajótípus jelent meg a Balatonon – a vízibusz. Ezek a járművek már akár 150 főt is képesek voltak szállítani.

 

A jelen: új kiállítóközpont, rendezvények, boros programok a Balaton partjain

 

A Balaton múltjáról többet tudhat meg Balatonföldváron, ahol most pénteken nyílt meg a Hajózástörténeti Látogatóközpont. Már maga az épület formája is figyelmet igényel, hiszen egy hatalmas hajót formáz. A háromszintes létesítményen az árbocot a 25 méter magas kilátó jeleníti meg. Ide 166 lépcsőfok vezet, de lifttel is fel lehet jutni. Tiszta időben jól látni a tetejéről a Balaton teljes medencéjét és az észak-somogyi dombokat.

A látogatóközpontban vetített filmekből a hajózás és Balatonföldvár történetével, valamint a vitorlázással ismerkedhetnek meg a látogatók. Az interaktív kiállításon a vitorlással való kikötést is gyakorolhatjuk: szélgép imitálja a viharos szelet, és egy panorámafal mutatja be a Balaton közforgalmú kikötőit.

Az épület körül parkos rész fogadja a vendégeket sétálóutakkal és játszótérrel, itt állították ki a Skála nevű hajót is, amelyen Bujtor István egykoron A Pogány Madonna című filmben szelte a Balaton hullámait.

A jelenlegi legnagyobb hajózással foglalkozó cég a tavon a Balatoni Hajózási Zrt., amely 21 motoros, egy vitorlás és egy gyorshajót üzemeltet. Ma már 22 kikötő között utazhatunk a Balatonon. Tihanyrév és Szántódrév között rendszeres kompjárat is működik a nyári szezonban.

A legnépszerűbb úti célpontok a badacsonyi borvidék és Tihanyi-félsziget, különösen a mostani időszakban, amikor a Tihanyi Levendulafesztivál és sok borral és hallal kapcsolatos rendezvény is zajlik a térségben.

A Látogatóközpont rossz időjárás esetén kiváló lehetőséget adhat a családok számára az idő hasznos eltöltésére. Ha a Balatonnál tölti az idejét, ne hagyja ki ezt az izgalmas új programlehetőséget!

 

Forrás:

hajokanno.balatonihajok.hu, http://www.zoldmuzeum.hu/a-balatoni-hajozas-tortenete, MTI

képek: regvoltkepek.blogspot.com, MTI, PTV


Hasonló cikkek