Hála az adakozóknak, sok családnak lesz szép karácsonya

Tény jelenleg a kárpátaljai magyarság szorul a legnagyobb támogatásra. Gazdasági nehézségek, politikai támadások egyaránt sújtják a közösséget. Szívmelengető, hogy vannak, sokan vannak, akik segítenek, egész évben, s most, a szeretet ünnepe előestéjén is. Az alábbiakban három nagyszerű kezdeményezésről számolunk be.

Az adventi várakozás idején Beregszászi Olga immár hagyományszerűen száz rászorulót és intézményeket ajándékoz meg. Minden év végén Budapesten tart jótékonysági koncertet, annak bevételét hozza a Vérke-parti város lakóinak. A koronavírus-járvány terjedése miatt idén sajnos elmaradt a tizenhetedik „100 perc 100 emberért” jótékonysági gála, a segítség azonban nem.

A nehéz sorsú kárpátaljai családoknak, fiatal és idős embereknek egyaránt, akik számítanak ránk Kárpátalján, idén télen is biztosítani tudtuk az otthon melegét, az emberhez méltó körülményeket és a túlélés, a megmaradás esélyét. Köszönetem szeretném kifejezni a nagyvonalú adakozóknak, barátaimnak, akik kérés nélkül adtak. És köszönet azoknak is, akik törekvéseinket évek óta imáikba foglalják, mert nélkülük ez nem sikerült volna – írta Beregszászi Olga Facebook-oldalán.

Tizenöt éven keresztül tízezer forintot kaptak a rászorulók, tavaly tizenötezret tudott adni szász szűkölködőnek, és most sem volt ez másként. Emellett pénzbeli támogatásban részesült a pszichiátriai kórház, a járási kórház szülészete, a Beregvidéki Múzeum, a szociális konyha, az idősek otthona, a Kodály Zoltán Művészeti Iskola, a Csada TV Stúdió és számos rászoruló tehetséges gyermek.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) minden évben megajándékozza tagcsaládjait.

– Az idén a magyarországi Karitász támogatta közösségünket, közel 800 cipősdoboz-meglepetést állítottunk össze. A magyar kormány is hozzájárult kezdeményezésünkhöz – mondta el a KISZó érdeklődésére Tarpai József, a KMNE elnöke. Hozzátette, megyeszerte közel hetven településre jut a csomagokból, így több száz gyermeknek lesz szebb a karácsonya.

Határon túli adományprogramjainak keretében Kárpátaljára is gondol az Ökumenikus Segélyszervezet. Most ötven családot leptek meg karácsonyi ajándékkal. A csomagok alapvető élelmiszerek – liszt, cukor, étolaj, rizs, hajdina, tea, száraztészta, levestészta, pástétom, fűszerek, konzerv,  zöldségek – mellett, a karácsonyra gondolva, kakaót, csokoládéval, kekszet, és más édességeket tartalmaztak.

– Hagyományszerűen minden évet ajándékozással zárunk. Most a Biztos Kezdet Házat látogató édesanyák és gyermekeik, illetve a tanodánkba járó gyerekek és családjaik részesülnek ajándékcsomagokban – mondta el a KISZó-nak Gerevich János, az Ökumenikus Segélyszervezet ukrajnai-kárpátaljai kirendeltségének vezetője.

Mindezt az őszi, téli hónapokban segítségnyújtási-programsorozat előzte meg, közel 2500 család kapott élelmiszercsomagot, valamint közel 300 háztartás fél-fél tonna brikettet.


Hasonló cikkek