Jászberénynél három, Komáromban egy ember halt meg közlekedési balesetben
A súlyosabb közúti közlekedési baleset 2021. október 1-jén 23 óra 22 perckor történt Jászberénynél, a Jászjákóhalma felé vezető úton – közölte a rendőrség. A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint egy kisbusz és egy kamion – eddig tisztázatlan körülmények között – frontálisan összeütközött.
Információink szerint a baleset következtében három személy olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Négy embert a mentők kórházba vittek. A baleset helyszínelésének idejére az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben.
A másik súlyos baleset Komáromban történt, a rendelkezésre álló adatok alapján egy Hyundai típusú személygépkocsival közlekedő nő 2021. október 1-én 23 óra 45 perc körül Komáromban, a Bem József útról a Mártírok útra történő kanyarodásakor egy ingatlan falának ütközött.
Az ORFK honlapja szerint a gépjármű vezetője megsérült, míg 33 éves utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az 1-es számú főút érintett szakaszát a helyszínelés idejére teljes szélességében lezárták.