Halálra paráztatta magát a hétvégén a magyar

Amerikától eltérően nálunk nem a toplista élén kezdett a Törőcsik Franciskát is felvonultató, iszonyatosan izgalmas Vaksötét. A félmilliónál is több eladott jegynél járó A kis kedvencek titkos élete elsősége továbbra is kikezdhetetlen, de a 23 692 néző is igazán remek eredmény egy horrorfilmtől. Pár éve még azt lehetett megfigyelni, hogy ezt a műfajt nem szívlelik a magyarok, az idén viszont sorozatban szerepelnek jól az ijesztgetős filmek a mozikban. Jane Levy a Vaksötét című filmbenForrás: InterCommiddleon1280720 A Démonok között 2 júniusban  48 805 nézővel nyitott, A zátony és az Amikor kialszik a fény pedig 21 206, illetve 24 050 darab eladott jeggyel zárta az első hétvégét. Remélhetőleg az animációs filmek és a horrorok népszerűsége a magyar filmeseknek is feltűnik, ebből a két műfajból már régóta nem készült egyetlen egész estés alkotás sem, pedig érdemes lenne próbálkozni velük. A Vaksöt-et Magyarországon forgatták, javarészt magyar stábbal, ők biztosan nagy segítséget nyújthatnának egy hazai horrorhoz. Ruby Barnhill és Mark Rylance A barátságos óriás című filmbenForrás: Freeman Filmmiddleon30001854 A barátságos óriás című gyerekfilm mögött hiába állt ott Steven Spielberg, így sem sikerült felülmúlnia a két hete bemutatott Elliott, a sárkány nyitóhétvégi eredményét. Míg az óriásos mesére 13 455-en ültek be, addig a sárkányos társának 13 844-en szavaztak bizalmat az első hétvégén. A Q ügyosztály nyomozásait feldolgozó krimisorozat legújabb része, a Palackposta 3 677 nézővel nyított, és ezzel megcsípte a toplista a tizedik helyét. Az előző részt, a Fácángyilkosok-at is szinte ugyanennyien, 3 750-en nézték meg az első hétvégén. A tízes nézettségi toplista (zárójelben a hétvégi országos nézettség és az eddigi össznézettség) 1. A kis kedvencek titkos élete (34 434 / 515 223) 2. Rossz anyák (24 089 / 157 462) 3. Vaksötét (23 692 / 23 692) 4. Haverok fegyverben (22 121 / 73 766) 5.A barátságos óriás (13 455 / 13 455) 6. Suicide Squad – Öngyilkos osztag (11 743 / 233 920) 7. Elliott, a sárkány (7 183 / 30 469) 8. Ben-Hur (6 150 / 24 183) 9. A zátony (4 933 / 52 279) 10. Palackposta (3 677 / 3 677) A toplistát az AeonFlux gyűjtése alapján állítottuk össze.


Hasonló cikkek