Borzalmas kegyetlenséggel végzett mozgáskorlátozott gyermekével egy ukrajnai férfi.

A férfi élettársával és három kiskorú gyermekével élt a Donyec megyei Kurahova településen. Egyik éjszaka kézen fogta hároméves, születésétől fogva mozgásképtelen gyermekét és arra kényszerítette, hogy járjon. Amikor a gyermek sírni kezdett, a férfi addig ütlegelte, míg a kicsi meg nem halt. Reggel betette a holttestet egy táskába gyömöszölte és a házától két kilométerre lévő elhagyott kertészet terültén elásta. A gyermek eltűnését a nagymama jelentette a rendőrségen.
A vádlott számára választott elővigyázatossági intézkedésről most dönt a bíróság. Az igazságügyi orvosszakértői vizsgálat szerint a kisfiú tompa fejsérülés következtében hunyt el, mely agyi bevérzést okozott. A vizsgálat folyamatban van.
Forrás:goloskarpat/KÁRPÁTHÍR