Halkutatást végeznek a Tiszán

Ellenőrzik és feltérképezik a halállományt az Alsó-Tisza szakaszán. Tegnap Algyőnél folyt a kutatói célzattal megkezdett halászat

A Horgász Egyesületek Csongrád Megyei Szövetsége számára nagyon fontos az ilyen jellegű munka. Hiszen elkötelezettek a horgászás és a halak védelme mellett. Ehhez az is elengedhetetlen, hogy felmérjék a tiszai halállomány összetételét.

Természetesen más tevékenységeket is végeznek, amely ugyancsak a horgászat és a halak védelmét szolgálja. Valamint azt, hogy a folyók vízében megmaradjon az egyensúly. Mert a halak fontos részei ennek. Magas halpusztulás esetén az egész környezet veszélyeztetett lenne. Ezért többek haltelepítési programokat is szerveznek. Egy korábbi esetről már mi is beszámoltunk.

A mostani halkutatásról pedig maga a szövetség közölt információkat a Facebookon. Mint írják, az eddig eredmények alapján elmondható, hogy a legtöbb gébfaj egyedei mellett; a magyar bucó és a süllőfajok egyedei is előfordulnak a mintaterületeken. A kutatás Dr. Halasi-Kovács Béla (HAKI) irányításával, halőri felügyelet mellett, elektromos kece és halászgép segítségével történik.

A kutatási eredményeket természetesen majd összesítik, ha végeztek a teljes átvizsgálni kívánt területtel. Ez jelentős előrelépést hoz majd azzal kapcsolatban, miként tervezzék a jövőt, haltelepítés és egyéb intézkedések szempontjából.

Farkas Cs. Tekla


Hasonló cikkek