Hamarosan ismét megszólal Csongrád orgonája

Nyáron már orgonaszó töltheti be a Nagyboldogasszony templomot, mert a végéhez közeledik a hangszer felújítása.

Fél éve kezdték meg az újkorában csodálatosan muzsikáló orgona javítását a hívek legnagyobb örömére, akik szinte rögtön gyűjtésbe kezdtek, hogy szeretett templomuk ne maradjon hangszer nélkül. Ugyanis a költség jelentős, több, mint öt millió forintos kiadással járt.

A jótékonysági koncerteknek, színházi előadásoknak, felajánlásoknak és az önkormányzat egymilliós hozzájárulásának köszönhetően mára már csak egy-két alkatrész hiányzik. Ám ezek beszerzése lassan halad, ugyanis gondok vannak a szállítással.

Mindennek ellenére Csongrád egyházi közössége nagyon bizakodó és már várják, hogy ismét templomukba kerüljön az orgona. Hisz ez az otthona, itt szólaltatták meg a misék és más egyházi, templomi alkalmak során. A zene segítségével fejezték ki hitüket, adtak hálát az Úrnak és bíztak a jövőben. Az orgonaszó különösen jó hatással van a lelkükre, mindemellett pedig összekovácsolja a közösséget.

Az új elektromos játszóasztal, speciális regiszterekkel és kapcsolókkal néhány hónap múlva elkészül, emellett pedig a fújtatóláda nagyobb teljesítményű motort kap. Ezt követően egy-két hetes helyszíni tisztítás és hangolás vár az orgonára, de az már tényleg a célegyenest idézi.

A helyiek örülnek, hogy végül is a régit újítják fel, hisz annak tényleg lelke van. Viszont természetesen a költségek szempontjából is sokkal előnyösebb döntés volt, mert egy új beszerzése több tízmillió forintba kerülne.

Farkas Cs. Tekla

Forrás: delmagyar.hu

Nyitókép: illusztráció

 

Hazai Tükör | Pannon Hírnök

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek