Hand made mozgalom, és hernyóselyem Nyíregyházán

Selyemfestésre és kiállításra, ám leginkább egy jó közösségbe hívja a kézműves dolgok, csecse-becsék, egyszerűen, vagy egyedi módon szép tárgyak kedvelőit a nyíregyházi Kézműves Porta. Az összefoglaló név mögött a városban alkotó kézművesek rendhagyó együttműködése áll. Azzal, hogy az alkotás mentén kapcsolódnak egymáshoz, a szabolcsi megyeszékhely kellős közepén, valahogy mindenkinek kedve támad őket népszerűsíteni, náluk bemutatkozni, velük lenni.

Keramikus, öltözéktervező, táska- és babakészítő, mandala festő, gyertyaöntő is van már ebben a társaságban, ahol ügyes kezek munkájaként kerül ki paszomány és viselet, patchwork takaró és párna, romantikus ékszer, Tiffany üveg, ónfigura. Onnan látható mindez, hogy a Korzó bevásárlóközpont galériájában – amit használatra kapott meg a mozgalom – mindezen tárgyak ízlésesen, csalogatóan sorakoznak, s várják a kíváncsiskodókat.

kézművterm1

Ha netalán kedvet kapna az ember az alkotás öröméhez, úgy a szinte havonta spontán módon alakuló tanfolyamok, találkozók híre előbb utóbb eljut az odafigyelőhöz, ugyanis az alkotókat támogató barátok, ismeretlenek és ismerősök buzgón osztják a híreket a közösségi oldalakon. Most épp Molnár Móni selyemfestő tanfolyama telik be – december 20-ára még van három hely -, ugyanis a novemberi és decemberi alkalmakkor öt résztvevő tud együtt dolgozni, s Móni hernyóselyem munkája, személyisége úgyszólván magáért beszél.

molnár Móni

Varázslatos technikájával egy kendőt és egy ablakképet készítenek az arra vállalkozók, akár 12-14 éves gyerekek is, akik szüleikkel együtt dolgozhatnak.

–  Ez most nem afféle elmélyülős alkalom lesz, majd jövőre hirdetek olyat is – avatott be minket Móni a készülődés folyamatába. – Nemrégiben végeztem művészetterápia kurzust, szeretném kicsit összevonni a két dolgot. Igazán olyan technikát is fogok mutatni a kendőfestéshez, amihez kézügyesség annyira nem kell. Az ablakképet készítéséhez már komolyabb kontúrtechnikát használunk, de ha valaki megakad, segítek neki természetesen.

Az alkotó a textilfestéssel 14 éve találkozott először, előtte sokféle kézműves dolgot kipróbált szakmájából és csak úgy, hobbiból is. A hernyóselyem más volt, nagy szerelem lett belőle. Most már leginkább azt használja alapanyagnak, ha teheti.

kézművterm2

Máskülönben nyíregyházi otthonában dolgozik, van egy műhelye – szerencsés módon már ennek tükrében építettek házat -, ami az interneten letölthető kisfilmeken látszik is.

– Sokan kérték már – barátok, ismerősök -, hogy legyen valami alkalom kipróbálni amit én csinálok, ugyanakkor ritka ezen a környéken, hogy valaki ilyesmivel foglalkozik, sőt hajlandó megosztani a tudását – magyarázza a kivételes érdeklődést a selyemfestő kézműves.

kézművterm3

 – Azt gondolom, ezt a varázslatos technikát mindenképpen megéri kipróbálni. Én is úgy találtam rá, hogy nagyon sok dolgot próbáltam az önkifejezésre, sőt a mai napig járok mindenféle kurzusra, továbbképzésre. Most is benne van, hogy valaki esetleg beleszeret és folytatja, valaki pedig azt fogja mondani, hogy de jó, hogy ezt is kipróbáltam, nem is olyan egyszerű, mint amilyennek látszik.

kézművterm4


Hasonló cikkek