Hangoskodott, majd eltörte az egyik intézkedő rendőr kezét

A Debreceni Járásbíróság 2020. május 31-én egy hónapra elrendelte annak a 42 éves férfinak a letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével és más bűncselekményekkel gyanúsít a Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra egy, a megyében lévő településről 2020. május 29-én 23 óra után csendháborításról érkezett állampolgári bejelentés.

A rendőrök a helyszínre mentek, ahol az ott tartózkodók nem voltak együttműködőek, nem akarták személyazonosságukat igazolni, a gyanúsított pedig becsmérlő kijelentést tett a rendőrökre. Az ingatlan udvarán több mint 10 személy tartózkodott, ezért a rendőrök további erősítést kértek a helyszínre. A rendőrök ki akarták nyitni a kertkaput, amit a túloldalon állók nem hagytak és obszcén szavakkal illették az egyenruhásokat.

Az ittas állapotban lévő gyanúsított egy alkalommal meg akarta ütni az egyik intézkedő rendőrt, aki azonban el tudott hajolni. Ezt követően az egyenruhások nekifeszültek a kertkapunak, amit sikerült betolniuk. A rendőrök bementek az udvarra, azonban az áthaladás közben a 42 éves gyanúsított két kézzel, nagy erővel betolta a kaput, amely rázáródott az egyik rendőr kezére. A járőr nyolc napon túl gyógyuló, többszörös csonttörést szenvedett. A másik rendőr még ki tudta nyitni a kaput és az előtte haladó társa segítségére sietett, majd intézkedés alá vonták a helyszínen tartózkodókat. A 42 éves férfi a bilincselésnek ellenállt, végig szabadulni próbált a fogásból, amely során az egyik rendőr láthatósági mellényét is megfogta és leszakította. A rendőrök végül könnygáz sprayt vetettek be, amelyet követően a 42 éves szigethalmi férfit megbilincselték.

A bíróság álláspontja szerint indokolt a legszigorúbb kényszerintézkedés alkalmazása a gyanúsítottal szemben, mivel megalapozottan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított – a büntetés várható mértékére tekintettel – megszökne, elrejtőzne.

A nyomozási bíró indoklásában azt is elmondta, hogy bár a férfi büntetlen előéletű, azonban a rendőri intézkedésnek nagy erővel és kitartó szándékkal végletekig ellenállt, továbbá a járványhelyzet idején a szabályok betartása és a rendőrök védelme is különösen fontos.

A bíróság végzése nem végleges, ellene a gyanúsított és védője fellebbezett.

Debreceni Törvényszék Sajtóosztály


Hasonló cikkek