Törölte a YouTube Harabin fiókját

A szlovák Legfelsőbb Bíróság volt elnöke azt állítja, a YouTube letörölte a fiókját, és eltávolította az összes videóját.

Štefan Harabin szerint mindez azért történt, mert igazat mondott, és feldühítette a jól ismert amerikai milliárdost, Soros Györgyöt, aki egyébként gyakran kerül az összeesküvés-elméletekben hívők célkeresztjébe.

Úgy tűnik, rendkívül veszélyes vagyok az ultraliberálisok és Soros számára, mert a folyamatban lévő bel- és külpolitikai eseményekkel kapcsolatos véleményemben és nyilatkozataimban folyamatosan az igazságot mondom, ami kellemetlen számukra

– írta a közözzégi hálón Harabin.

A Legfelsőbb Bíróság egykori elnökének a jelek szerint nemcsak a YouTube-on, hanem a Facebookon is gondjai vannak, ugyanis volt, hogy mindössze 85 követője reagált a bejegyzésére, miközben hivatalosan több mint 140 ezer lájkolóval rendelkezik. Ebből kifolyólag szinte biztos, hogy a Facebook is korlátozta Harabin fiókjának hatáskörét. 

Harabin a közelmúltban az ukrajnai háborúval kapcsolatos kijelentései miatt került bajba, posztjaiban ugyanis többek között azt írta, hogy „pont ugyanazt tenném, amit Putyin is az ukrajnai történésekkel összefüggésben”.

Forrás: ujszo.com

Fotó: Tasr

Amennyiben tetszik a tartalmak, tudósítások, hírcikkek sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek