Harcsa Zoltán többszörös Eb-érmes bokszoló visszavonul

Harcsa Zoltán, a közelmúlt legeredményesebb magyar amatőr ökölvívója kedden bejelentette visszavonulását.

 A 27 éves, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes, Európa Játékok-harmadik, olimpiai negyeddöntős középsúlyú (75 kg) bokszoló Facebook-oldalán közzétette videóban osztotta meg döntését a közvéleménnyel.
Harcsa Zoltán – a szintén öklöző bátyjával, Norberttel készített videóban – elhatározását azzal indokolta, hogy a sportági szövetség szerinte felrúgta saját korábban lefektetett válogatási elveit azzal, hogy keddre válogatót írt ki számára a már profi Bacskai Balázs ellen, aki nem indult el a Bocskai emlékversenyen február elején, ráadásul kötelezően előírt edzőtáborokban sem vett részt. Harcsa szintén nehezményezte, hogy a mérkőzés a nyilvánosság kizárásával zajlott volna, ráadásul a válogatóról ő mindössze egy hete szerzett tudomást csapattársaitól.


Hasonló cikkek