Harmadszorra ismerkedtek tájegységek ízeivel Bogácson

Szombaton került megrendezésre a III. Tájak, Ízek, Hangulatok nevű gasztronómiai és hagyományőrző esemény Bogácson. A program célja megismertetni és közelebb hozni egymáshoz a különböző tájegységek kultúráját, szokásait, jellegzetes ízeit.

 

A rendezvény főzőversennyel indult, az elkészített ételeket pedig szakmai zsűri értékelte a TV Paprika séfje, Bede Róbert vezetésével. Az ország különböző tájegységeiről érkeztek hagyományőrző csoportok, akik elkészítették tájegységük jellemző népi ételeit és bemutatták népművészeti hagyományaikat.

Színpadi programok is szórakoztatták a jelenlévőket a Rendezvényparkban; fellépett többek közt a Tűzmedve Hagyományőrző Egyesület, a Bokortanyák Lakosságáért Egyesület, a bogácsi Tündérrózsa Néptáncegyüttes és a Felsőtárkányi Hagyományőrző Együttes.

A nap során a látogatók ismerkedhettek népi kézműves mesterségekkel, régi magyar fegyverekkel, lovasíjászattal, megtekinthették a Kassai Lovasíjász Iskola bemutatóját, részt vehettek lovaskocsikázáson és zenés bortúrán a Cserépi úti pincesoron.

 

Szöveg: Vona Ildikó

Nyitókép: Illusztráció


Vona Ildikó

Híradások, beszámolók művészeti, színházi, zenei eseményekről, valamint interjúk készítése ismert művészekkel.

Hasonló cikkek