Harmonia Caelestis

2000-ben még olyan Magyar Hírlap működött, amelynek irányvonala nem a szimpla náci uszítás, hanem a demokrácia és a szabadság közszolgálata volt. Akkor még olyan főszerkesztő irányította a lapot – Kocsi Ilona személyében -, aki megkérdezte a kulturális rovat vezetőjét, momentán engem, ahogy nyilván másokat is, hogy kit javaslok az újság és a kiadó által alapított Az év embere díjra. Olyan viszonyokat éltünk, hogy a már akkor is a politika és a gazdaság körül forgó világban kimondhattam, hogy Esterházy Péter, és a főszerkesztő, akinek amúgy a gazdaság volt a szakterülete, elfogadta ezt a javaslatot.A díjátadó ünnepségre, amelynek a Thália Színház adott otthont, az Orbán-kormány közlekedési minisztere, Katona Kálmán is eljött/eljöhetett, és mint látható, hármasban kedélyesen beszélgettünk az előcsarnokban. Nemsokára ki is rúgták…Esterházy Péterrel nekem csak a büszkeség jut osztályrészül. A Harmonia Caelestis első részlete ugyancsak a Magyar Hírlapban, az általam szerkesztett Ahogy tetszik című kulturális és társadalompolitikai rovatban jelent meg. Az érdem V. Bálint Éváé, aki kikönyörögte a szerzőtől, és persze, a szerzőé, aki hagyta magát, és odaadta. Tegnapelőtt pedig a Népszabadság tette ki az Őszöd után készült interjúnkat. Tíz év után olvastam újra én is. Okos, rendszerező, tisztafejű, sallangmentes, racionális, óvón magyar, demokrata és szabad minden szava. Felsorolni nem lehet, mennyit köszönhetek neki. Nélküle ez a magyar világ üresebb, sőt, ócskább lett. Ha nem mondja, nem írja, honnan a bánatból tudjuk majd, hogy mi van itt? Hogy göcsörtjeink, elfogultságaink, küzdelmeink foglyaiként találjunk rezignált derűt, bökcsességet. Egyetlen vigasz, hogy amikor baj van, márpedig az sűrűn van, a könyvespolcról leemelhetjük. Sírnivaló, hogy már sosem fogom megtudni, mit fog mondani az egy év múlva még silányabb magyar valóságról. Nyugodjék békében, örök hála, hogy ismerhettem…