Három együttes adott közös koncertet a kecskeméti Nagytemplomban

A Cantus Nobilis Kórus, a Kecskeméti Énekes Kör és a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar Mozart Requiemjét adták elő.

60 + 55 + 5, azaz összességében 120 évet zenélt már eddig az a három együttes, melyek szombaton adtak közös koncertet a kecskeméti Nagytemplomban.

A közös hangverseny kezdeményezője, a Cantus Nobilis Kórus még Kecskeméti Pedagógus Énekkarként, a „PedKarként” 60 évvel ezelőtt kezdte meg működését. Idén ünnepli megalapításának 55. évfordulóját a Kecskeméti Szimfonikus Zenekar. A Kecskeméti Énekes Kör tagjai pedig öt éve énekelnek együtt.

Az est folyamán Mozart Requiemjét adták elő Erdei Péter, Liszt-díjas karnagy vezényletével. A mű tökéletesen illeszkedett a közelgő Mindenszentek, Halottak Napja meghitt hangulatához. – írja a BAON.hu

Révhegyi Andrea

Kövessen minket: Facebook


Hasonló cikkek