Három milliárd forintos beruházás Lillafüreden

Jövőre kezdődhet a lillafüredi kisvasút felújítása. Még 2017-ben döntött a kormány a hazai kisvasutak 10 milliárd forint összegű fejlesztéséről, ebből 6 milliárdot fordítanak a Lillafüredi, Királyréti, Kemencei és Gyöngyösi Állami Erdei Vasutak modernizálására.

Lillafüreden tartott sajtótájékoztatót a munkálatokról Révész Máriusz kormánybiztos, Ugron Ákos Gábor helyettes államtitkár, valamint Zay Adorján az Északerdő Zrt. vezérigazgatója. Mindhárman megerősítették, hogy komoly turisztikai vonzerővel bírnak a kisvasutak – jelenleg 21 ilyen üzemel az országban –, ám ezek egyre rosszabb állapotba kerülnek, emiatt szükséges minél hamarabb elkezdeni a felújítást.

A központi keretből három milliárd forint jut Lillafüredre. 2020-ban lesz 100 éves a vasútvonal, akkorra teljesen megújul a pályaszerkezet és a szerelvényhálózat. Az első feladat a tervezés lesz – mivel az itteni kisvonat jelenleg nem azon az útvonalon halad, ahol a hivatalos helyszínrajzok alapján közlekednie kellene –, majd 2019-ben indulhat a kivitelezés. 40 ezer talpfát, 3 ezer sínszálat, több százezer segédcsavart és alátétlemezt fognak beépíteni a pályába. Ezeken kívül a teljes gördülőállományt is szeretnék lecserélni, hiszen a mozdonyok elöregedtek, átlagéletkoruk 60 év. Az Északerdő Zrt. célja, hogy 2020. november 14-én, a LÁEV fennállásának 100.évfordulóján egy korszerűen felújított erdei vasutat adhasson át az ide érkező turistáknak.

(Fotó: Vona Ildikó/ PTV)

Vélemény, hozzászólás?