Hárommilliárd forintból épít új üzemet a MOL Zalaegerszegen

Eredményes a Nagyvállalati Beruházási Támogatási program, amelynek eredményeként már 160 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg Magyarországon, ezért a kormány kiterjeszti a nagy- és kiskereskedelemi ágazatokra is – jelentette ki Varga Mihály a MOL Olaj és Gázipari Nyrt. új gumibitumen üzemének alapkőletételén Zalaegerszegen.

A pénzügyminiszter kifejtette: a támogatás elsősorban az élőmunka kiváltását, a raktárkapacitás bővítését, illetve az automatizálást célzó beruházásokra bővül ki.

A tárcavezető kiemelte: miközben az Európai Unió és a világgazdaság egészében fokozatos lassulás figyelhető meg, a magyar gazdaság egyre jobban teljesít. A növekedés üteme csak Írországban, Máltán és Lengyelországban volt magasabb, mint Magyarországon, és a 3,6 százalékos munkanélküliségi ráta a harmadik legalacsonyabb az Európai Unióban.

A nálunk működő külföldi vállalatok továbbra is elkötelezettek Magyarország mellett, elégedettek a gazdasági környezettel és a növekedést támogató kormányzati lépésekkel – utalt a pénzügyminiszter a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara legutóbbi éves jelentésére. A kormány azon dolgozik, hogy a vállalatok működését támogató gazdaságpolitikai keretek erősítésével és a munkaerői-piaci feltételek javításával fenntartsa a jelenlegi kedvező folyamatokat – hívta fel a figyelmet Varga Mihály.

Mint mondta: a kormány célja megvédeni az elmúlt években elért eredményeket a gazdaság növekedése, a foglalkoztatási helyzet javulása, a bérek emelkedése és a családok támogatása terén is. A magyar kormány által már elfogadott versenyképességi program, a családvédelmi akcióterv és a kidolgozás alatt álló gazdaságvédelmi akcióterv ezt a célt szolgálják, ellensúlyozni kívánják a belső – például népesedési – és a külső – például világgazdasági – kihívásokat is.

Varga Mihály a vállalat beruházásáról szólva elmondta: a MOL-csoport új üzemének megépülése hozzájárulhat ahhoz, hogy Magyarországon is jobb minőségű utak épüljenek. A 3 milliárd forintos beruházásból megépülő gumibitumen üzem teljes mértékben magyar fejlesztésen alapul. A beruházást a kormány 750 millió forinttal támogatja.

(Pénzügyminisztérium)


Hasonló cikkek