Határnyitás: Ukrajna az európai országok példáját követi

Az ukrán kormány az európai országok példáját követve fogja majd megnyitni határátkelőit. Anton Herascsenko belügyminiszter-helyettes elmondása szerint az ezzel kapcsolatos döntésekre június 15. után lehet számítani.

Közölte, hogy Ukrajna hiába nyitná meg határait, ha a vele szomszédos országok határátkelői zárva vannak: az utazni vágyók úgysem tudnának a határ túloldalára jutni. Hozzátette, hogy vannak országok, melyek megengedik azon személyek tranzitálását, akik rendelkeznek külföldi lakhatási engedéllyel, azonban amennyiben valaki nincs tulajdonában hasonló okmányoknak, nem engedik át a határátkelőkön.

„A határátkelőink megnyitásának kérdése szinkronizáltan fog zajlani az európai országokéval. Információim szerint az EU-ban elfogadott rendelet szerint június 15-ig nem fogják enyhíteni a külföldi állampolgárokra vonatkozó karanténintézkedéseket. Ugyanez vonatkozik az ukránok által igen kedvelt Törökországra is” – mondta el.

A fent említettek fényében Herascsenko azt tanácsolta az ukrán állampolgároknak, hogy válasszanak belföldi utakat, utazzanak Odesszába, Herszonba, a Kárpátokba és Mikolajivba. A szolgáltatóknak pedig azt üzente, hogy a turisták kapjanak olyan ellátást, hogy Törökország és Egyiptom után az ukrán üdülőhelyekre vágyjanak vissza.

Forrás: Karpat.in.ua


Hasonló cikkek