Határozatban ismerte el az örmény népirtást az amerikai képviselőház

Elsöprő többséggel, 405:11 arányban szavazta meg kedden az amerikai képviselőház azt a határozatot, amely népirtásként ismeri el az örmény tömegmészárlást. 

Az Egyesült Államok mostantól népirtásként emlékezik meg arról, hogy az Oszmán Birodalom másfél millió örményt mészárolt le  a 20. század elején, 1915 és 1923 között. Egyben azt is szorgalmazzák, hogy fordítsanak nagyobb gondot a tények megismertetésére. Az MTI beszámolója szerint ez volt az első alkalom, hogy az amerikai kongresszusban egyáltalán előterjesztettek egy olyan javaslatot, amely felvetette az örmény népirtás elismerését.

Sokan történelmi jelentőségűnek tartják a keddi döntést.  Mevlüt Cavusoglu török külügyminiszter ugyanakkor elítélte a határozatot. Twitter-üzenetében hangsúlyozta, Törökország érvénytelennek és meg nem történtnek tekinti az amerikai határozatot.  Azt írja, Törökország keresztbe tett az Egyesült Államoknak az Északkelet-Szíriában indított hadműveletével, és a képviselőház most ezt bosszulja meg a határozatával. “Elavult intézkedésekhez folyamodnak azok, akiknek a tervei meghiúsultak. Csalódniuk kell, ha azt hiszik, hogy így bosszút tudnak állni. Kormányunk és népünk számára semmis ez a szégyenletes döntés, amelyet olyanok hoztak, akik visszaélnek a történelemmel politikai célok érdekében” – idézi a török tárcavezetőt az MTI.

Franciaországban pár hónapja, idén februárban döntöttek arról, hogy április 24-e az Oszmán Birodalomban élő örmények elleni népirtás emléknapja lesz. Ott 2016 óta 45 ezer euróval és egy évi szabadságvesztéssel büntethető, aki tagadja a másfél millió áldozattal járó népirtás tényét.

 

 

 


Hasonló cikkek