Hatcsoportos bölcsőde épül Jászberényben

Új, hatcsoportos bölcsőde épül Jászberényben a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében elnyert több mint 290 millió forintból

– közölte a megyeszékhely városfejlesztési irodavezetője az MTI-vel.

Hegyi István elmondta: a városi önkormányzat mintegy ezer négyzetméter hasznos alapterületű bölcsődeépületet létesít a Magyar utca és Vásárhelyi utca közötti, 3800 négyzetméteres beépítetlen telken.

Hozzátette, a 78 férőhelyes bölcsőde várhatóan ez év első félévében készül el, az intézmény várhatóan ősztől tud gyermekeket fogadni.
A beruházás az eredeti tervek szerint a múlt év végére fejeződött volna be, de az épület udvara, kerítése és a parkolók elkészítéséhez további időre és pénzre van szükség – mondta az irodavezető, megjegyezve: az építkezést az időjárás sem könnyítette meg, továbbá a működéshez szükséges közműellátottság kiépítésének csúszása is hozzájárult a kivitelezés elhúzódásához. Mostanra a beruházás nyolcvan százaléka már elkészült.

Hegyi István szólt arról is, hogy Jászberényben jelenleg egy hatvankét férőhelyes önkormányzati bölcsőde működik, ahol további húsz-huszonöt gyermek elhelyezésére lenne igény. Hozzátette: az új bölcsőde épület elkészülte után valamennyi bölcsődés gyermek az új intézménybe jár majd.

Kitért arra is, a beruházással párhuzamosan, egy másik TOP-os projekt keretében a Szivárvány Óvoda és a jelenleg működő Városi Bölcsőde egy óvodai intézménnyé alakul át. A jelenleg 5 csoportos, 118 férőhelyes óvoda 8 csoportos, 192 férőhelyes óvodai intézménnyé bővül.


Hasonló cikkek