Hawaii demokrata párti képviselőnő is indul a 2020-as amerikai elnökválasztáson

Tulsi Gabbard hawaii demokrata párti képviselőnő pénteken a CNN amerikai hírtelevízióban bejelentette: harcba száll a 2020-as elnökválasztásokon a Demokrata Párt elnökjelöltségéért. 

“Úgy döntöttem, hogy indulok, és a jövő héten a formális bejelentést is megteszem”

– mondta a 37 éves politikusnő a hírtelevíziónak adott interjújában.

Gabbard, aki katonaként megjárta az iraki háborút, a washingtoni képviselőház külügyi bizottságának tagja. Ő az első amerikai szamoai, és az első hindu tagja az amerikai törvényhozásnak.

Az interjúban a politikusnő nem fejtette ki, hogy miért szeretne elnökjelölt lenni, milyen konkrét célkitűzései vannak, csupán annyit jegyzett meg: “az amerikai népnek sokféle, számomra aggasztó kihívással kell szembenéznie és segíteni akarok a megoldásukban“.

Ezek közül a legfontosabbnak az egészségbiztosítás, a büntető igazságszolgáltatás reformját és a klímaváltozást említette.x

Kampánymenedzserének Rania Batrice-t kérte fel, aki a 2016-os elnökválasztási kampányban a demokraták elnökjelöltségéért küzdő Bernie Sanders vermonti szenátor helyettes kampányfőnöke volt.

A 2016-os választásokon Gabbard, Sanderst támogatta Hillary Clinton ellenében.

A hawaii demokrata párti politikus az utóbbi hetekben nem hivatalos kampánykörutat tett Iowa és New Hampshire államokban, és a Politico című lap értesülései szerint már keresi a beszédíróját is. Önéletrajzi könyvét májusban jelenteti meg.

Tulsi Gabbard a második politikus, aki indul a demokraták elnökjelöltségéért. Az első Elizabeth Warren massachusettsi szenátor volt, aki újév napján hivatalosan is bejelentette indulását.

Megfigyelők szerint a harmadik induló Julián Castro lesz, az előző elnök, a demokrata Barack Obama kormányzatának építkezési és városfejlesztési minisztere, aki várhatóan napokon belül bejelenti szándékát.


Hasonló cikkek