Hazaindult az aszteroidavadász műhold

Két és fél év múlva érkezhet a földre értékes ásványi rakományával az OSIRIS-REx.

Utoljára repült el szerdán a Bennu kisbolygó fölött az amerikai űrkutatási hivatal OSIRIS-REx űrszondája és lassan elkezdett eltávolodni az aszteroidától. Az űrmisszió csoportjának azonban még néhány napot várnia kell arra, hogy megtudja, miként változtatta meg a Bennu felszínét az, amikor az űrszonda mintákat vett a talajából.

Az utolsó repülést azért hajtotta végre az űrszonda, hogy dokumentálja a Bennu felszínén végbement változásokat, amelyeket az október 20-i talajmintagyűjtés okozott. „A kiásott anyag eloszlásának megfigyelésével többet fogunk megtudni az aszteroida felszínének természetéről és a felszín alatti anyagokról” – idézte a NASA honlapja Dante Laurettát, az OSIRIS-REx misszó vezető kutatóját az Arizonai Egyetemen.

Az űrszonda utolsó repülésekor 5,9 órán át készített felvételeket a Bennuról mintegy 3,5 kilométerre megközelítve annak felszínét, ami a legközelebbi volt azóta, hogy októberben 3,4 méter hosszú “karjával” mintákat vett belőle. Legalább április 13-ig fog tartani, amíg az összes adatot és felvételt sikerül letölteniük a tudósoknak.

Az OSIRIS-REx fedélzetén a begyűjtött mintákkal május 10-ig marad a Bennu közelében, amikor elindul vissza a Földre. A tervek szerint 2023. szeptember 24-én kell megérkeznie a talajmintákkal. A kutatók szerint az 1999 szeptemberében felfedezett Bennu olyan építőköveket őrizhet a Naprendszer 4,5 milliárd évvel ezelőtti kialakulásának idejéből, amelyek magyarázatot adhatnak arra, hogy miként alakult ki az élet a Földön és talán máshol is.

A szénben gazdag, nagyjából 550 méteres égitest minden hatodik évben elhalad a Föld mellett. A Bennu a Földre veszélyes űrobjektumok közé tartozik. A NASA szakemberei szerint 1:2700-hoz az esélye annak, hogy az aszteroida összeütközik a Földdel a következő évszázad végén. Minél többet megtudnak a kutatók a Bennuhoz hasonló aszteroidákról, annál nagyobb biztonságban lesz a Föld.

Tech-Tudomány | PannonHírnök

Kövessen minket: Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek