Házhoz viszik a szent lángot az ortodox húsvétkor

Módosult az ortodox egyház és a belügyminisztérium közötti egyezség az ortodox húsvéti ünnepekre vonatkozóan, a korábbi elképzeléstől eltérően házhoz viszik a szent lángot – jelentette be április 16-án, szerda késő este Marcel Vela tárcavezető.

Az új megállapodás értelmében a templomi szertartásokra hívők nélkül kerül sor. A belügyminiszter ugyanakkor közölte: a szent lángot szombat este nyolc órától a klerikális személyzet és legfeljebb öt önkéntes osztja szét. ,,Az egyes parókiák személyzete legfeljebb öt önkéntes segítségével, akik szervezői minőségükben valamennyien védőfelszerelést – maszkot és kesztyűt -, valamint fehér színű, megkülönböztető karszalagot és a parókia bélyegzőjével ellátott kitűzőt viselnek, a katonai rendeletek előírásait betartva, gondoskodnak arról, hogy a szent láng eljusson a hívekhez” – magyarázta a belügyminiszter. Hozzátette: a lángot a bejárati ajtóból vagy az ablakból a házigazda, illetve panellakásokban a háztulajdonosok szövetségének képviselője veszi át, aki nem lép ki az utcára, és ugyancsak kesztyűt és maszkot visel.

Vela elmondta: a csütörtökön megszentelt ünnepi pászkát, kérésre, pénteken és szombaton 8 és 17 óra, illetve húsvét első napján, 6 és 12 óra között szintén házhoz viszik az önkéntesek.

 

Forrás: agerpres.ro


Hasonló cikkek