Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon

Helyreállt a rend az osztrák-magyar határon – jelentette be csütörtök délután Karl Nehammer néppárti belügyminiszter.

A magyar kormánnyal folytatott intenzív tárgyalásokat követően Magyarország 21 órától reggel 5 óráig ismét biztosítja a humanitárius folyosót, hogy lehetővé tegye az áthaladást – jelentette be Nehammer. A belügyminiszter nyomatékosan kérte ugyanakkor a szerb vendégmunkásokat, hogy ne induljanak útnak, Szerbia ugyanis közölte, hogy egyetemesen lezárja határait.

Semmi értelme, hogy belépjenek Magyarországra, mivel úgysem engedik be őket Szerbiába – szögezte le. Hozzátette ugyanakkor, hogy folyamatosan tárgyalnak a szerb kormánnyal a helyzet megoldása érdekében.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra is, hogy újabb forgalmi dugók alakulhatnak ki, és az veszélyes is lehet. Szerbiában egyébként 20 órától reggel 5 óráig kijárási tilalom is érvényben van. A tárcavezető a török vendégmunkások figyelmét is felhívta arra, hogy ne keljenek útra, mivel Törökország az új típusú koronavírus-járvány miatt szintén lezárta határait.

Nehammer arról is említést tett, hogy a Bécs-Schwechati nemzetközi repülőtérre a nap folyamán 52 járat érkezik; részben különjáratok, amelyek a külföldön lévő osztrák állampolgárokat szállítják haza Ausztriába.

 


Hasonló cikkek