Helyszíni edzéssel hangolt a MOL Fehérvár FC csütörtök estére

Marko Nikolics vezetőedző és Marko Scsepovics találkoztak az újságírókkal a tréninget megelőzően.

A MOL Fehérvár FC szerda délelőtt érkezett meg Podgoricába, ahol az ebéd elfogyasztása után pihenhettek a játékosok, majd 19.15-kor indultak el a közelben található Városi Stadionba. Marko Nikolics vezetőedző és Marko Scsepovics kicsit előbb érkeztek, hiszen 19.30-tól már sajtótájékoztatót tartottak.

TV: Duna World 20.15: Labdarúgás, Európa-liga, selejtező, első forduló, első mérkőzés, FK Zeta-MOL Fehérvár FC

A megjelent újságírókkal szerbül beszélgetett a vezetőedző és a csatár. Marko Nikolics megemlítette az elmúlt szezon európai Vidi-sikereit, majd rátért ellenfelünkre. – Egy fiatal, lendületes, nagyon jó mentalítású csapattal állunk szemben, akik biztos, hogy megfelelően felpörögve futnak majd ki a pályára – mondta.

Marko Scsepovics kiemelte, remek felkészülésen vagyunk túl és úgy érzi, megfelelően felkészült a csapat az FK Zeta-ból. Hozzátette, az Európa Liga első köreiben előfordulnak meglepő eredmények, de mi azon leszünk, hogy ebben a párharcban semmi ilyesmi ne történjen, vagyis magabiztosan jussunk tovább.

A 20.00-kor kezdődött edzésen bemelegítés és különböző labdás gyakorlatok voltak terítéken a sajtó számára nyilvános első 15 percben.

Vinícius Paulo nem utazott el a csapattal Montenegróba, ugyanis korábban műtött térde megsérült az egyik edzésen.

Csütörtökön 20.30-kor indul útjára a labda az FK Zeta Golubovci – MOL Fehérvár FC Európa Liga-selejtező első felvonásán.


Hasonló cikkek