Heti makronaptár – A GDP-ről, a beruházásokról és a kiskereskedelemről is érkeznek adatok a jövő héten

Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, köztük a bruttó hazai termék (GDP) és a beruházások második negyedévi, valamint a kiskereskedelem júliusi mutatói.

    Kedden teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a beruházások második negyedévi adatait. Az idei első negyedévben folytatódott a beruházások előző negyedévben elkezdődött növekedése, a fejlesztések volumene 2,5 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához, és 0,5 százalékkal az előző negyedévhez képest. Az élénkülést az előző negyedévhez hasonlóan ismét a költségvetés és a háztartások növekvő aktivitása okozta, miközben a vállalkozások fejlesztései továbbra is csökkentek.
Szintén kedden közlik a júniusi keresetekről szóló tájékoztatót. Májusban 8,2 százalékkal nőttek a keresetek az egy évvel korábbihoz képest. A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 431 600 forint, a kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 287 000 forint volt.

A bruttó keresetek a vállalkozások körében 6,7 százalékkal, a költségvetésben – az egyes előmeneteli rendszerek ütemezett béremeléseivel összefüggésben – ezt jelentősen meghaladóan, 10,6 százalékkal nőttek. Az év első öt hónapjában a bruttó átlagkereset 426 600, a nettó átlagkereset 283 700 forintot ért el, mindkettő 9,4 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Szerdán jelenik meg a második becslés a bruttó hazai termék (GDP) második negyedévi adatairól. Az első becslés alapján a GDP a nyers adat szerint 17,9 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 17,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit a második negyedévben.

Az előző negyedévhez képest a gazdaság teljesítménye 2,7 százalékkal nőtt a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint. Az első fél évben 7,6 százalékkal, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított és kiegyensúlyozott adatok szerint 7,2 százalékkal nőtt a gazdaság teljesítménye a múlt év azonos időszakához viszonyítva, miután az első negyedévben a nyers adat szerint 2,1 százalékkal, a kiigazított és kiegyensúlyozott mutató szerint 1,9 százalékkal csökkent.
Ugyancsak szerdán adja ki a KSH a külkereskedelmi termékforgalom júniusi részletes adatait. Az első becslés szerint júniusban az export euróban számított értéke 21,9, az importé 23,7 százalékkal volt nagyobb, mint egy évvel korábban.

A külkereskedelmi mérlegtöbblet 680 millió euró volt, 2 millió euróval több a tavaly júniusinál. Az első fél évben az export 21,4 százalékkal, az import 18,9 százalékkal nőtt a múlt év azonos időszakához viszonyítva, az exporttöbblet 1,626 milliárd euróval 3,675 milliárd euróra nőtt.
Csütörtökön az ipari termelői árak júliusi mutatóit publikálja a statisztikai hivatal. Júniusban az ipar belföldi termelői árai átlagosan 15,4 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbiaknál, ami 1,0 százalékponttal magasabb az előző havinál. Az exportárak 9,7 százalékkal emelkedtek a májusi 9,6 százalékot követően. Együttesen az ipari termelői árak átlagosan 11,6 százalékkal magasabbak voltak, mint tavaly júniusban.

Az áremelkedés ütemét elsősorban a nyers- és alapanyagok drágulása, valamint a forint euróval szembeni árfolyamváltozása befolyásolta. Az első fél évben a belföldi értékesítés árai 9,7 százalékkal, az exportértékesítés árai 9,4, az ipari termelői árak összességében 9,5 százalékkal nőttek a múlt év azonos időszakához viszonyítva.
Pénteken adja ki a KSH a kiskereskedelem júliusi adatairól szóló statisztikát. Júniusban a nyers adat szerint 6,2 százalékkal, naptárhatástól megtisztítva 5,8 százalékkal nőtt a kiskereskedelemi forgalom volumene az előző év azonos időszakához képest. Ezzel a második negyedévben a nyers és a kiigazított adatok szerint egyaránt 7,2 százalékkal nőtt a forgalom az első negyedévi 3,2 százalékos csökkenés után. Az idei első fél évben a változatlan áron számolt kiskereskedelmi forgalom 2,0 százalékkal nagyobb volt, mint az előző év azonos időszakában, a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt. Júniusban az élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletekben 7,2, a nem élelmiszer-kiskereskedelemben 3,0 százalékkal, az üzemanyag-kiskereskedelemben 8,6 százalékkal nőtt az értékesítés naptárhatástól megtisztított volumene az egy évvel korábbihoz viszonyítva.


Hasonló cikkek