Heti makronaptár – GDP és inflációs adatok a jövő héten

A jövő héten a tavalyi negyedik negyedéves bruttó hazai termék (GDP) alakulása és a januári inflációs adat állhat a piaci figyelem középpontjában, emellett ipari termelési és építőipari adatok is megjelennek.

Hétfőn közli a #Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a tavaly decemberi és egész éves építőipari statisztikát. Tavaly novemberben az építőipari termelés 30,7 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi, alacsony bázist. Az épületek építésének volumene 29,1, az egyéb építményeké 33,9 százalékkal nőtt. Az első tizenegy hónapban az építőipar teljesítménye 28,7 százalékkal volt nagyobb, mint az előző év azonos időszakában.

Kedden jelenik meg a fogyasztói árak januári alakulásának adata, és az ipari termelés tavalyi éves és decemberi adatának második becslése is. A fogyasztói árak átlagosan 2,4 százalékkal emelkedtek 2017-ben az előző évhez képest, decemberben pedig 2,1 százalékkal voltak magasabbak az egy évvel korábbinál. Az éves infláció 2012-ben volt utoljára magasabb a tavalyinál, azonban jóval a jegybanki 3 százalékos inflációs cél alatt volt.

Az ipari termelés volumene a február 7-i első becslés szerint 4,8 százalékkal volt nagyobb tavaly, mint 2016-ban, decemberben pedig 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, ám a munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 4,5 százalékkal emelkedett.

Szerdán a tavalyi negyedik negyedéves GDP első becslését teszi közzé a KSH, emellett az állatállományról is közölnek statisztikát. A bruttó hazai termék (GDP) volumene tavaly a harmadik negyedévben 3,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint a gazdaság teljesítménye az előző év azonos negyedévéhez mérten 4,1, az előző negyedévhez viszonyítva 0,9 százalékkal nőtt. 2017 első három negyedévében a GDP volumene 3,8 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest.

Szintén szerdán jelenik meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB) január 30-i kamatdöntő ülésének rövidített jegyzőkönyve. Az ülésen a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén a monetáris tanács, és a kamatfolyosón sem módosított. Az akkori közlemény szerint az inflációs cél fenntartható eléréséhez – ami a jegybank szerint továbbra is 2019 közepére várható – az alapkamat, valamint a laza rövid és hosszú oldali monetáris kondíciók tartós fenntartása szükséges.

Csütörtökön a mezőgazdasági termelői árak tavaly decemberi statisztikáját publikálja a KSH. Tavaly novemberben 7,7 százalékkal nőttek a mezőgazdasági termelői árak az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A növényi termékek ára 8,6, az élő állatok és állati termékek árai 6,4 százalékkal emelkedtek.

 


Hasonló cikkek