Hetvenöt milliós nyereménnyel dalolnak tovább

Rácz Gergő és Orsovai Reni nyerte Mostantól című számával A Dal 2020 showműsort. A dal ezzel megkapta az év magyar slágere címet és előadója 75 millió forint összértékű nyereménnyel építheti tovább zenei karrierjét.

A Duna Televízióban és a Duna World csatornán élőben közvetített döntőben nyolc előadó mutatta be produkcióját: a Fatal Error (daluk címe: Néma), Rácz Gergő és Orsovai Reni (Mostantól), Takács Nikolas (Csendbeszéd), a Tortuga (Mámor tér 3.), Ember Márk (Tovább), Kóbor Zsóka és Polgár Patrik (Valamiért), a Nene (Későre jár), valamint a Turbo (Iránytű). A versenyzők maguk dönthették el, hogy az eredeti hangszerelésben vagy akusztikus változatban adják elő dalukat.   A duó 75 millió forintos összértékű nyeremény mellett a 2020-as Petőfi Zenei Díj Az év dala kategória nyertese is lett és felléphet a legnagyobb hazai fesztiválok, köztük a VOLT és a Strand színpadán.

A Mostantól Rácz Gergő és Orsovai Reni első közös dala, amelynek zenéjét Bella Máté és Rácz Gergő, szövegét Hujber Szabolcs és Rácz Gergő írta. A számban az énekes élete legkínosabb pillanatát mutatja be, amikor a párja megtudta, hogy hűtlen volt hozzá.

MTI


Hasonló cikkek