Kompromittáló csevegést sikerült visszahozni Dora törölt üzenetei közül

A végéhez közeledő alsóhatári bírósági eljárás hétfői tárgyalási napján két szemtanú, egy „fehér ló”, egy üzletkötő, és egy IT-specialista szakértő kihallgatására került sor.

5 gyilkosság, egy megrendelt, de végre nem hajtott merénylet, gazdasági csalás, maffia és drogok – erről szól az alsóhatári maffiaper. A vádlottak: Dora Ferenc alsóhatári polgármester, azonos nevű fia, valamint Alföldi László és Szamaránszky Roland.

A két szemtanút a nádszegi agronómus, Czakó Imre 2004-es eltűnésével kapcsolatban hallgatták ki. Czakó meggyilkolását a vád szerint az elsőrendű vádlott, Dora Ferenc alsóhatári polgármester egy sokáig húzódó telekvita miatt rendelte meg Sátor Lajostól. Az agronómus földi maradványait majdnem napra pontosan 15 évvel az eltűnése után, 2019 januárjában találták meg a rendőrök Ollétejed közelében. A nádszegi férfit 2004 januárjában rendőrnek öltözve tartóztatták föl és rabolták el Sátor emberei Királyrév (Galántai járás) közelében, majd áldozatukat még aznap este meggyilkolták.

Az egyik szemtanú, egy buszsofőr, a szóban forgó januári napon látta az út mellett az emberrablókat, akiket uniformusuk miatt természetesen rendőröknek hitt. Negyed órán belül az autóbusszal kétszer is elhaladt a helyszín mellett, és a második alkalommal már nemcsak az álrendőröket és azok gépkocsiját látta, hanem egy fehér színű Škoda Fabiát is – ilyen autót használt Czakó Imre is.

Következőként annak a tanúnak a kihallgatására került sor, aki 2010 második felében nem egész 4 hónapra a „nevére vette” id. Dora Ferenc mezőgazdasági cégét, az ASTER PLUS-t. Cserébe kézjegyével látott el mindenféle felhatalmazást és céges dokumentumot, amiket el sem olvasott. Az időszak egybeesett azzal a csalással, amelynek elkövetésével id. és ifj. Dora Ferencet vádolják.

A csalás nyomán szóban forgó pénzt Doráék nem sokkal később maradéktalanul megtérítették. „Ha csalást követtem volna el, nem lett volna visszaadva a pénz, és tagadtuk volna az egészet arra hivatkozva, hogy a pénzt meg sem kaptuk” – véleményezte a tényeket a másodrendű vádlott, ifj. Dora Ferenc.

Egy hivatásos IT-szakértő által sikerült kinyerni a Dora telefonjáról a már törölt fájlok – fotók, videók, dokumentumok – jelentős hányadát. A telefonban lévő dokumentumok között ott volt a Sátor-féle maffia egykori tagjainak több, 2016-os kihallgatási jegyzőkönyve is. A bizonyítékokat ismertető ügyész több szöveges üzenetváltást is felolvasott, melyek közül a legérdekesebb az volt, amely a maffiagyilkosságok miatt 21 évre ítélt Bugár Györggyel, és annak ügyvédjével volt kapcsolatos.

A beszélgetés a 2018 májusától 2019 márciusáig tartó csallóközi maffiaper idején történt. A szöveges csevegés az akkori per vádlottjaként szereplő Zakál Ferenc ügyvédje, JUDr. Nadežda Boľová, és a galántai ügyvédnő élettársa között zajlott le:

[Élettárs]: Bugi beszélni akar?

[JUDr. Boľová]: Igen, hogy Bugi nem akarja abbahagyni, és hogy Ružič azt mondja neki, elég már.

A szövegben említett JUDr. Ružič Zoltán a maffiaper során Bugár György védőügyvédje volt. Bugár korábban úgy vallott: ügyvédjét ifj. Dora Ferenc fizette volna, csak mivel később segített felderíteni olyan bűnügyeket, amelyek Doráék lelkén száradhatnak, a jogi képviseletét végül saját magának kellett finanszíroznia. A fent idézett beszélgetés pedig arra utalhat, hogyan próbálta meg saját ügyvédje visszafogni őt, és elérni azt, hogy kevésbé működjön együtt a hatóságokkal.

JUDr. Nadežda Boľová az alsóhatári maffiaper során Alföldi László harmadrendű vádlottat képviseli védőügyvédként. Alföldit Doráék oldalán három – társtettesként elkövetett – gyilkossággal vádolják a bíróságon.

Kövessen minket: Facebook

Panoráma | Pannon Hírnök

Forrás: ma7.sk


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek