Érsekújvárban lesz a jövő hidrogén vonatának egyik állomása

A Kreml által indított orosz-ukrán háború miatt egyre több szó esik az energiahordozók bebiztosításáról. Ennek kapcsán aránylag keveset foglalkoznak még a hidrogén témakörével, pedig a kutatások szerint 2050-ben a megújuló forrásokból származó energiahordozók adhatják az európai energia jelentős részét, és ennek 20% -át ez az elem tenné ki. A szlovák gazdasági miniszter felkarolta a témát.

A Richard Sulík közreműködésével kiadott akcióterv egy új technológia finanszírozásával foglalkozik. A terv csaknem egymilliárd eurós beruházás lenne, amit EU-s pénzből és részben állami költségvetésből kívánnak finanszírozni, továbbá a magánszektornak is vagy 1,5 milliárd euróval kellene hozzájárulnia.

Az akcióterv nagy hangsúlyt fektet a hidrogén előállításának, elosztásának és felhasználásának előmozdítására az iparban és a közlekedésben. Azzal is számol, hogy 2030-ig négyezer hidrogénüzemű személygépkocsi (akár az elektromos autók rovására), 260 busz és 12 hidrogénvonat beszerzését támogatja az állam.

Sulík azt állítja, hogy a választási időszak végére hidrogénra működő vonat közlekedhet a Prievidza és Érsekújvár között, illetve Rimaszombat és Feled között is.

25 üzemanyagtöltő állomást is létesítenének. Az elképzelések szerint Szlovákiában 45 ezer tonna hidrogént állítanának elő, amiből nagyjából 30 ezer tonnát az ipar használna fel, további 5 ezer tonnát az energetikai ipar, a maradék 10 ezer tonna pedig a járművek (személygépkocsik, teherautók és vonatok) üzemanyagát biztosítaná be.

A Jaslovské Bohunice-i Szlovák Atomenergetikai Társaság (JESS) szintén a személyi közlekedésben, valamint a szállítmányozásban támaszkodna a hidrogénre, és egy nagy, 48 megawatt teljesítményű fotoelektromos erőművet hozna létre.

Forrás: SME, parameter.sk

Fotó: Cséfalvay Á. András

Amennyiben tetszik a tartalmak sokszínűsége, kérjük szánjon még ránk pár percet támogassa a PannonHírnök szerkesztőinek munkáját és kövessen minket a Facebookon!


Milány Kincső

Kommunikáció és médiatudomány. Ezt tanultam ebben érzem otthon magam. Na és persze a hírszerkesztés, online újságírás a PannonHírnök Külhon rovatában és a V4 Panorámánál.

Hasonló cikkek