Híres magyar filmzeneszerzők- Fényes Szabolcs

Fényes Szabolcs (1912–1986) nagyváradi születésű, Erkel-díjas, érdemes művész, kiváló művész. 

A premontrei gimnázium növendéke volt, majd a húszas évek közepén a család Magyarországra települt át. Itt kezdte meg zenei tanulmányait, melyet szülei támogattak. Hamar kitűnt kivételes zeneszerzői képességeivel. Az első színházi sikert a Maya bemutatója hozta meg számára 1931-ben

Ezt egy rövid 3 éves berlini kitérő követte, majd ismét itthon folytatta példátlan sikerekben gazdag pályafutását. Kétszer volt a Fővárosi Operett Színház igazgatója. Először egy évég, majd 1957-60 között töltötte be a posztot. A kor ünnepelt operaénekes világsztárja, Mário Lanza is rajongott a dalaiért.

Szinte lehetetlen gazdag munkásságát felsorolni, íme egy-két korszakos szerzeménye:

Mágnás Miska (1949), az Egy szoknya, egy nadrág (1943), az Állami áruház (1953) zenéje, de halála után felhasználták zenéjét a Csinibabában (1997) is. 


Hasonló cikkek