Hogyan hatnak ránk a színek?

Minden egyes szín másként hat ránk, de az biztos, hogy valamennyi inspirál, és befolyással van lelkiállapotunkra, hangulatunkra egyaránt. De vajon melyik szín dob fel, melyik az, ami lehangol, és miért? Az egyes színek minként hatnak ránk, és lelkiállapotunkra, közérzetünkre?

Azt nyilván mindannyian tudjuk és érezzük, hogy a színek bizony nagy hatással vannak ránk. Amikor kisüt a nap, az is feldob bennünket, hogy ha kinézünk az ablakon, sokkal élénkebbek a színek, az árnyalatok. Pirosabbak a háztetők, zöldebbek – vagy mint ilyenkor őszi időben – élénkebb sárgák a fák lombjai, és persze kékebb az ég is. Ha pedig színes a világ, máris jobb a kedvünk, nem igaz?

A színek tehát nagyon fontos elemei életünknek. Már az idők kezdetétől folyamatosan a természet részei, azonban még mind a mai napig elbűvöl bennünket ennek erőteljes hatása. Egy külön tudományág – a színpszichológia – épül arra, hogy megmondja, melyik színt éppen miért kedveljük, miért áll közelebb hozzánk a másiknál, és vajon mit árul el rólunk, a személyiségünkről, hangulatunkról, és az éppen aktuális lelkiállapotunkról az, hogy egyes színeket mennyire kedvelünk, illetve mennyire és miért utasítunk el, vagy érezzük távol magunktól?

 

A színek serkentő, sőt gyógyító hatását többek között a tanulás során is nagyon erőteljesen érzékeljük

 

A tanulásszellemileg is megterhelő, és energiát igénylő folyamatát a szakemberek elősegítik azzal, hogy agyunknak minél kevesebb féle egyéb ingert kelljen ilyenkor befogadnia és feldolgoznia. Így csak kizárólag azokkal tudunk foglalkozni, arra kell, fókuszálunk, amelyek számunkra különösen fontos jelentőséggel bírnak.  Az nyilván természetes, hogy tanulás közben az agyunk néha el-elkalandozik, ilyenkor pedig segíthetjük ezt a néhány perces folyamatot azzal is, hogy olyan színre essen a tekintetünk, és időzzön el néhány percig a szem, amely kifejezetten jótékony hatással van a kreativitásunkra. Ilyen például a sárga összes árnyalata.

A memóriánkra pedig különösen a tojáshéj szín van jó hatással – ezt igazolták a kutatások, melyre már számos kísérletet végeztek. Ezek a színek tehát ösztönzőleg és pozitívan hatnak ránk, lelkesítenek az adott folyamatban. Épp ezért jót tesz a sárga szövegkiemelő filctoll használata is, hogy jobban megjegyezzünk dolgokat, vagy a szerkesztés során is jó hatással lehet ránk, különösképpen, ha egy kreatív anyagon dolgozunk éppen.

Az pedig, hogy mely színeket miért és hogyan preferálunk, ez egyénenként, sőt évszakonként is nagyban változhat, de még a divat is sok esetben képes ezt befolyásolni. Az, hogy milyen színeket kedvelünk, ez pedig sokmindent árul el rólunk.

Aki például a rózsaszínt kedveli, érzékeny érzelmes személyiség, aki vágyik a szeretetre, és ő maga is nagyon gondoskodó, gyengéd, és másokkal törődő alkat. Ezzel szemben a piros már egy nagyon impulzív, erőtejes színt, az akciót, a törekvést, sőt sok esetben az agressziót is társítják hozzá.

A sárgát kedvelők szinte bizonyos, hogy nagyon vidám, játékos személyiséget képviselnek, és szeretnek tervezni, és a jó kommunikációt is sok esetben társítják ehhez a színhez. Aki a sötétebb árnyalatot, illetve a narancssárgát kedveli, feltehetően kreatív, jó szerkesztő és szervező, és teli van energiával.

A barna színhez pedig inkább már a nyugodtságot, lelki kiegyensúlyozottságot és az elégedettséget szokták kötni. Olyan emberekre jellemző, akik az életet komolyan veszik, erkölcsös jellemmel rendelkeznek és megbízhatóak.

A lila pedig nem más, mint a luxus színe – az egyes jelentések szerint. Mások szerint pedig különös hatással van ránk: érdekes légkört, és egy igen különleges atmoszférát teremt. Azt mondják, aki a lilát kedveli, művészi hajlamokkal is rendelkező ember, feltehetőleg nagyon fejlett intuícióval. Olyan, akinek igénye van az egyediségre, ugyanakkor figyelmes, és nagyon érzékeny típus, összetett személyiség.

És mi a helyzet a hűvösebb, úgynevezett hideg színek kedvelőivel?

Azok, akik a két árnyalataihoz vonzódnak, ők leginkább együtt érzőek másokkal, ugyanakkor a kék a higgadt derű, a nyugalom, és a kiegyensúlyozottság színe is. Tehetségesek, de inkább konzervatívak, mint kreatívak, azonban nagyon megbízhatók. A kék egy igazi királyi szín, amely megbízhatóságot, nyugalmat, és kényelmet hoz az életünkbe, míg a kékeszöld, illetve a türkizes árnyalatok már egyfajta belső változást, változtatási igényt, hajlamot jeleznek, bár nagyon stabil jellemre utal e szín erőteljes kedvelése. Érzékeny, optimista, nagy reményekkel teli személy, aki könnyen megbízik másokban.

A zöld pedig nem más, mint az Élet színe! A frissességet, az életet szimbolizálja, és kifejezetten nyugodt és pihentető légkört teremt. Egyesek erőteljes gyógyító hatást is tulajdonítanak neki.

A szürke pedig egyfajta hideg hatást kelt, de emellett óvatos jellemre is utal, és megbízhatóságot is sugároz. Olyan emberek kedvelik, akiknek nagyon fontos a munkájuk, és a karrierjüket helyezik többnyire előtérbe. Tiszta, világos és érhető személyiség, a jövőjére és a felelősségeire koncentrál.

A fehér pedig jóságot, eleganciát, és teljességet sugároz. Egyszerűséget, ártatlanságot is társítanak még ehhez a színhez, illetve szín-nélküliséghez, hiszen a fehér az tulajdonképpen nem is szín, hanem az összes szín elnyelésből keletkezik, ahogyan a fekete is, csak a skála másik végén. Azok, akik a fehéret választják, mindenben a kiválóságot keresik, és nagyra értékelik a felvilágosodást, és a felvilágosult eszméket, és erősen törekszik arra, hogy minél több mindent, több dolgot megismerjen és elsajátítson.

A fekete egy nagyon elegáns, ugyanakkor rejtélyes, misztikus szín is egyben. A formalitások és az elegancia mellett sokan társítják a halálhoz, az elmúláshoz – főleg a nyugati kultúrában, hiszen itt a gyász általános színe. (Keleten pedig a fehéret szokták a gyász és a halál színeként használni.)

A fekete nálunk az elmúlás mellett ugyanakkor erőt és tekintélyt sugároz. Az olvasottságot ugyan csökkenti – vagyis a fekete alapon fehér betűk nem tesznek jót a szemünknek, míg azonban egy galériában vagy egy kiállításon jó háttérszín lehet, mert könnyen kiemelkedik, kitűnik belőle a többi szín.  Halvány, finomabb pasztellekkel nagyon jó választás lehet, azonban harsány, erőteljes árnyalatokat társítva mellé, még inkább fokozzák együtt az agressziót.

Nyitókép: Illusztráció (MTI Fotó: Balázs Attila)


Hasonló cikkek