Huszonnégy éve keresett gyilkos került rendőrkézre

Egy 1996-os Vas megyei gyilkosság gyanúsítottját fogták el a rendőrök – jelentette be a rendőrség oldalán

Mint azt csütörtökön közölték, a gyilkosság 1996 decemberében történt, az áldozat egy 84 éves nő volt. Az elkövető az idős asszonyt gersekaráti saját házában bántalmazta, majd megfojtotta. A gyilkos a holttestet a ház udvarán található mellékhelyiségbe rejtette el, majd az áldozat pénzével és arany ékszereivel távozott – olvasható a közleményben. „A sértett idős kora ellenére a közösség meghatározó és aktív tagja volt, ezért halála és különösen annak körülményei megrázták a kistelepülésen élőket. A széleskörű nyomozás ellenére az elkövető kilétét nem sikerült azonosítani” – írták.

Az üggyel idén kezdtek foglalkozni a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda gyilkossági nyomozói, majd a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai is bekapcsolódtak a munkába.

„Az újraindult nyomozás során a KR NNI által végrehajtott adatgyűjtések és tanúkihallgatások mellett a tudomány mai állásának megfelelő eszközökkel végzett szakértői vizsgálatok vezettek eredményre. Sikerült azonosítani a bűncselekmény feltételezett elkövetőjét, akit a nyomozó iroda és a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2021. július 6-án reggel fogtak el Vasváron” – áll a közleményben.

A hatóságok nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják az elkövetéskor a 20-as éveiben járó, most 46 éves N. Zsoltot. Őrizetbevételét követően előterjesztést tettek letartóztatására a Vas Megyei Főügyészségnek. A nyomozást a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Életvédelmi és Célkörözési Főosztálya folytatja – tudatták.

Hazai Tükör | PannonHírnök

Facebook 


Jerez J. Gyula

- 20 év média, kisebb szünetekkel - bel- és a világpolitika, kultúra közel és távolabb

Hasonló cikkek